Bajban az új Polanski-film

Film

A direktort 1977-es megrontási ügye miatt fogta le a svájci rendőrség, amikor a művész a Zürichben jelenleg is zajló filmfesztivál miatt az országba érkezett (a neki ítélt életműdíjat vette volna át a mustrán). A svájci hatóságok azóta is rácsok mögött tartják Polanskit, hogy később kiadhassák az Egyesült Államoknak, ahol még mindig érvényben van ellene az elfogatási parancs a több mint harminc évvel ezelőtt történt bűnügy miatt (a rendező szexuálisan zaklatta és kihasználta az akkor 13 éves Samantha Geimert, aki egyébként azóta nemcsak magánmegállapodást kötött vele, de többször nyilvánosan meg is bocsátott neki és arra kérte a hatóságokat, hogy ejtsék a Polanski ellen immár évtizedek óta folyó eljárást). 

Polanski elfogásával azonban nemcsak maga a rendező, hanem jelenleg is készülő filmje, a The Ghost is kelepcébe került, hiszen a művész még nem fejezte be a munkálatokat, szabadulásának időpontja pedig teljesen bizonytalan. Habár maga a forgatás már lezajlott, a direktor épp a vágási és hangkeverési munkák közepén tartott, mielőtt a svájci incidens történt. 

Mint arról korábban beszámoltunk, Polanski új thrillerét idén februárban Robert Harris bestselleríró regénye, a The Ghost alapján kezdte el forgatni Pierce Brosnan, Ewan McGregor és Kim Cattrall főszereplésével. A mű egy hivatalából visszavonult angol miniszterelnökről, Adam Langről (Brosnan) szól, aki egy szigeten él valahol az USA keleti partjainál és a visszaemlékezéseit írja. 

Mikor régóta mellette álló asszisztensét baleset éri, egy írósegédet (McGregor) küldenek, hogy segítsen befejezni a könyvet. A névtelen író hamarosan politikai és szexuális intrikák közepében találja magát, amibe Lang felesége és asszisztense (Cattrall) is belekeveredik. Langet csak egy hajszál választja el attól, hogy háborús bűnök miatt vádat emeljenek ellene, és egy lappangó titok a múltjából a nemzetközi egyensúlyt is megbolygathatja... 

Az eredeti tervek szerint a filmet 2010 elején mutatták volna be, a hétvégi történések miatt azonban jelenleg teljesen bizonytalanná vált a sorsa. Polanski ügynöke, Jeff Berg ugyanakkor biztos abban, hogy akármi is történik a művésszel, a film mindenképpen el fog jutni valamilyen módon a mozikba.