A bárányok nem hallgatnak többé

Film

Úgy látszik Új-Zélandon nagyon megkedvelték azokat a produkciókat, melyek valamilyen formában négylábúakról szólnak. Éppen tegnap jelentettük, hogy Peter Jackson tervei közt szerepel egy olyan mozi (The Wolf Totem), amelyben farkasok jutnak főszerephez, köszönhetően a Wega Digital munkatársainak. Nemrég pedig egy másik projektől "hangos" az új-zélandi sajtó.

Jonathan King debütáló filmjével nem kevesebbre vállalkozott, minthogy bárányokat tegyen meg filmje sztárjának. Megirigyelve az időközben elhunyt, de ennek ellenére a világ első klónozott emlősének számító Dolly világraszóló sikerét, és a Monthy Python csapat lambéria mögött rejtőző képfegyveres bárányának az ötletét, úgy gondolta, hogy egy egész estés mozit szentel a fehér gyapjasoknak. Ebből az egészből még valami Babe utóérzés is kisülhetne, ha nem tudnánk, hogy a Black Sheep-pel egy fekete komédiába bújtatott horror filmhez van szerencsénk, melyben egy félresikerült kísérlet következtében elszabadul a pokol.

A génkezelt négylábúak nem viselkednek többé kezes bárányként, hanem vérengző fenevadként rátámadnak az emberre.

A film történetében a ravasz írók és rendezők már mindenféle állatot bevetettek, csak hogy sikongatásra bírják a nézőket. A kutyák, madarak, pókok, óriáskígyók, krokodilok, cápák (és még lehetne sorolni), patkánymajmok (bizony, bizony, a Jackson-féle Hullajóból) után tehát itt az újabb emberre veszélyes állat. Nem kevésbé rémisztő, mint a Gyalog galopp-ban feltűnt gyilkos nyúl. Az effekteket egyébként A Gyűrűk Ura ?trilógiával és a King Kong-gal mennybe ment Weta Workshop készíti.