Befejeződött a hollywoodi írósztrájk

Film

(MTI) - A WGA keleti és nyugati parti szervezetének tagjai 92,5 százalékos arányban megszavazták a három hónapja tartó sztrájk befejezését. A munkabeszüntetés véget ért - állapította meg közös nyilatkozatában Patric M. Verrone, a WGA West és Michael Winship, a WGA East elnöke.

Az elnökök a tagoknak írott üzenetükben kijelentették: a sztrájkot megkezdeni nem volt könnyű döntés, azért határozták el, mert nem láttak más lehetőséget. Az akciót eredményesnek könyvelik el az egész alkotó közösség jelene és jövője szempontjából.
 

Az írókat képviselő szakszervezet és a stúdiók szombaton kötöttek előzetes megállapodást, amelynek alapján lezárulhatott a sztrájk. A munkabeszüntetés oka részben az íróknak az internetes produkciók utáni részesedése körüli vita volt. A WGA a hét végén értesítette tagjait: megállapodtak azokról a számítási képletekről, amelyek alapján az írók megfelelő részesedéshez jutnak az új médiából származó bevételekből. Az írók betekinthetnek majd a szerződésekbe és a pénzügyi adatokba, hogy ellenőrizhessék a képletek betartását.

 
Szakemberek becslése szerint a sztrájk miatt 650 millió dollár bértől estek el a hollywoodi dolgozók, a filmes és tévés ipar leállása több mint 1 milliárd dollár bevételkiesést okozott a helyi gazdaságnak.