Belgrádi díjat kapott a Jegyzőkönyv

Film

 

A Kecskemétfilm stúdióban készült, hét és fél perces szénrajz-animáció Mansfeld Péternek, az 1956-os forradalom leverését követő megtorlások egyik áldozatának állít emléket.

 
Az alkotás az 1959. március 21-én történteket idézi meg: ezen a délelőttön, alig néhány nappal 18. születésnapja után végezték ki a még 16 évesen elítélt fiatalembert. A filmetűd alatt szóról szóra elhangzik az ítélet végrehajtását dokumentáló szenvtelen jegyzőkönyv.
 
Szilágyi Varga Zoltán képzőművész, grafikus 2006-ban készített animációs filmjét legelőször a 2007-es Berlinalén láthatta a külföldi közönség, azóta számos nemzetközi filmfórumra meghívták. Tavaly a damaszkuszi filmfesztiválon Bronz díjjal jutalmazták. A film a zsűri különdíját nyerte el az olaszországi Dervióban júliusban tartott Nemzetközi rajzfilmfesztiválon.