Beowulf-ének Robert Zemeckis előadásában

Film

A Beowulf-ének csak egyetlen példányban maradt ránk. Ó-angol nyelven íródott, és egy nagy skandináv harcos történetét regéli el, aki miután legyőzte a Dániát fenyegető félig ember, félig szörny Grendelt, az ország királya lett. A skandináv történelmet pogány mitológiával és keresztény elemekkel "összeolvasztó" Beowulf-ének a 10. századból származik.

A főszereplőkkel jelenleg tárgyalások folynak. Ezek alapján nagy a valószínűsége, hogy Ray Winstone, Anthony Hopkins, Brendan Gleeson és Robin Wright Penn is helyet kap a produkcióban. A forgatókönyvet a Beowulf-ének alapján a Kutyaszorítóbant és Ponyvaregény - Pulp Fiction-t is jegyző, Roger Avary írja, aki egyébként az executive produceri teendőket is ellátja majd, természetesen mások közreműködésével. A forgatás kezdetéről egyelőre nincsenek információk, de az imdb.com jelentése szerint 2007 előtt semmiképpen sem kerül mozikba Zemeckis filmje.

Robert Zemeckis Chicagóban született, középiskolában kezdett el filmezni, majd a dél-kaliforniai egyetem mozitagozatán tanult. Itt készítette "Field of Honour" című filmjét, melyért a Diák Akadémia díját kapta. Miután Steven Spielberg látta munkáját, szárnyai alá vette a pályakezdő rendezőt és partnerét, az író Bob Gale-t. Ők ketten 1978-ban az Add a kezed! (I Wanna Hold Your Hand) forgatókönyvükkel indították filmes karrierjüket Eddigi legnagyobb sikere a Forrest Gump volt, melyért megkapta a legjobb rendezőnek járó Oscart, valamint a Golden Globe Díjat is. Korábbi munkái mind kasszasikerek lettek, 1988-ban pl. az év legnyereségesebb filmje a Roger nyúl a pácban (Who Framed Roger Rabbit?) volt. 1985-ben az ugyancsak hatalmas bevételt hozó Vissza a jövőbe (Back to the Future) rendezője és társírója lett. Minden idők egyik legsikeresebb trilógiájának következő két részét is ő rendezte.

Rendezői és forgatókönyvírói megbízatásai mellett számos filmnek volt executive producere is, pl.: Ház a Kísértet-hegyen (House on the Haunted Hill), Törjön ki a frász! (The Frighteners), Mesék a kriptából - Démon lovag (Demon Knight), "The Public Eye" és a Trespass. Az HBO és a CBS tévétársaságok részére is forgatott sorozatokat, gyakran Spielberggel közösen.

1998-ban Zemeckis, Steve Starkey és Jack Rapke megalapították ImageMovers nevű cégüket, melynek első produkciói a Temetetlen múlt és a "Cast Away", mindkettő Zemeckis rendezésében és Starkey produceri részvételével.