Bizalom - Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat 2008

Film

Az intézet olyan szakmailag igényes, kimunkált alkotásokat vár, melyek alkalmasak arra, hogy a kép nyelvén fórumot teremtsenek különböző nézőpontok és vélemények dialógusához. Az Akadémia a tehetséges, de nem tehetős fiatalok esélyeinek növelése érdekében filmtámogatási pályázatot is kiír minden évben. A pályázat keretében idén az Akadémia a három legjobb filmterv megvalósulását 400 ezer forint összértékű technikai és szakmai kapacitással kívánja segíteni. A technikai ismeretekkel nem rendelkező jelentkezők számára filmes felkészítő tábort is szerveznek. 


bizalomfaludinemztekoziamatorfilmszemle.jpg
 

A Faludi Ferenc Akadémia által kínált program első része a Bizalom Faludi Nemzetközi Amatőrfilmszemle és Fotópályázat, ahol a beküldött filmeket szakmai zsűri bírálja el. Az előzsűri által a versenyprogramba választott munkákat a közönség, az alkotók és a zsűri jelenlétében nyilvános vetítésen mutatják be. 

A versenyprogramba be nem válogatott filmeket információs vetítésen láthatja a közönség. A zsűri három kategóriában (kisjátékfilm, kísérleti film, dokumentumfilm) ad ki díjakat, illetve különdíjakat. A művészeti egyetemek hallgatóinak filmjeit külön kategóriában díjazza a zsűri. A beküldött fotók közül az előzsűri döntése alapján a legjobbakat az Uránia Nemzeti Filmszínházban állítja ki az Akadémia. A kiállított képeket a zsűri nyilvános fórumon értékeli. 

A díjak átadására a filmszemle díjkiosztóján (2008. november 15., 19 óra) kerül sor. A szemle után értékelő szakmai napot tart a Faludi Akadémia, amelyen a nevezők és a zsűrik tagjai vesznek részt. Itt lehetőség nyílik átfogó szakmai konzultációra, eszmecserére is. 

A zsűri elnöke idén a neves olasz filmrendező, Pupi Avati. A filmes zsűri tagjai: Lázár Kovács Ákos esztéta, Pintér Judit filmesztéta, Mispál Attila rendező, Nagy András operatőr. A fotós zsűri tagjai: Drégely Imre, Haris László, Körtési Béla és Móser Zoltán. Díjakat a szponzori felajánlásoknak köszönhetően 1 millió 700 ezer forint értékben oszt ki az Akadémia. A Budapesti Olasz Kultúrintézet díja például egy olaszországi filmes ösztöndíj, a Krzysztof Zanussi által felajánlott díj pedig egy hét a varsói TOR filmstúdióban. 

A filmszemle helye és ideje: Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest, 2008. november 14-15. A fotópályázat helye és ideje: Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest, 2008. november 13-30. 

A Faludi Akadémia programjának második része a Bizalom Filmtámogatási pályázat, melynek keretében olyan amatőr filmeseknek nyújtanak segítséget, akik szakmailag ígéretesnek tűnő, kreatív filmtervet készítenek a bizalom témájára, ám szűkös anyagi és technikai lehetőségeik miatt önállóan nem lennének képesek ötletüket mozgóképként megvalósítani. Az Akadémia a három legjobb filmterv megvalósulását 400 ezer forint összértékű technikai és szakmai kapacitással támogatja. A bírálat elsődleges szempontjai: az ötlet eredetisége, a pályázat szakmai kidolgozottsága és megvalósíthatósága. 

A programhoz harmadik elemként a Bizalom Filmes alkotótábor kapcsolódik. A gyakorlási lehetőséggel és képzéssel egybekötött alkotótábor lehetőséget nyújt a filmezni kívánó, de ismeretekkel akár még egyáltalán nem rendelkező fiataloknak a kísérletezésre, az ismerkedésre, illetve a stábszervezésre vagy éppen a közös alkotásra és eszmecserére. 

A tábor előadói: Bessenyei Erzsébet vágó, Dér András rendező, Gyarmathy Lívia rendező, Horváth Z. Gergely rendező, Körtési Béla operatőr, Lázár Kovács Ákos esztéta, Mispál Attila rendező, Oláh Zoltán operatőr, Varsányi Ferenc producer, animációs szakember. A filmes tábor helye és ideje: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudomány Kar, Piliscsaba, 2008. július 1-8.