Brad Pitt: újabb időutazás

Film

A Benjamin Button különös élete romantikus és elgondolkodtató film volt a múló idő természetéről, és úgy tűnik, Pittet komolyan foglalkoztatja a téma ? sőt, már jóval a Benjamin Button előtt is érdeklődött az időutazás iránt. 

Még egykori feleségével, Jennifer Anistonnal együtt készültek egy másik különleges történet megfilmesítésére; a forgatókönyv alapjául szolgáló regény jogait pedig már azelőtt megvásárolták, hogy az megjelent volna. 

Az időutazó felesége (The Time Traveler's Wife) férfi főhőse különös betegséggel születik: a legváratlanabb pillanatokban "kizuhan" saját idejéből, és élete egy másik szakaszában jelenik meg ? anélkül, hogy irányítani tudná, hova érkezik. Így sok részletet előre tud saját életéből: tudja például, hogyan fog meghalni, csak azt nem, hogy mikor. Jövendőbeli szerelmét pedig már kislányként megismeri. 

Az eredeti tervek szerint az izgalmas és meghökkentő történet két főszerepét Pitt és Aniston játszotta volna el, az időn túli szerelmeseket azonban végül a filmben Eric Bana és Rachel McAdams kelti életre. Brad Pitt viszont továbbra is résztvevője maradt a filmnek: ő az egyik executive producer. Sőt a hírek szerint ha ideje engedte, még a Benjamin Button forgatása közben is Az időutazó felesége előkészítésén dolgozott. 

A filmet október 29-én mutatják be a magyar mozik. Pittet színészként az augusztus 20. óta futó Tarantino-opusban, a Becstelen brigantykban nézhetjük meg, legközelebb pedig az Egyesült Államokban idén karácsonykor bemutatandó The Tree of Life című Terrence Malick-műben tűnik fel, de azt is rebesgetik, hogy lesz egy cameója Guy Ritchie Sherlock Holmesában is.