A Budapest Film bemutatói 2007-ben

Film

Rinko Kikuchi a Bábel című filmben

Még 2006 utolsó napjaiban került a mozikba az amerikai táncos sikerfilm a Step Up (eddig 40 ezer néző), valamint Mel Gibson rég várt csemegéje a maja kultúra bukását boncolgató Apocalypto (eddig 110 ezer néző). Az új esztendő első hónapjai is számos nagyágyúval kecsegtetnek: a horror jegyében januárban megjelent a Fűrész III-ik része (eddig 50 ezer néző), februárban a Mezsgye (Pulse), áprilisban pedig Roberto Rodriguez és Quentin Tarantino legfrissebb munkája (Grindhouse). Az Oscar-esélyesek közül a Budapest Film gondozza A királynőt, Stephen Frears ünnepelt filmjét, és a hétszeres Golden Globe és Oscar-díj jelölt Babelt (Brad Pittel és Cate Blanchettel)

A Budapest Film bemutatói közül a 2007-es Berlini Filmfesztivál hivatalos programjába került Bille August Goodbye Bafana című nagy ívű, epikus műve Nelson Mandeláról, Jiri Menzel régóta várt közös munkája, az Őfelsége pincére voltam, mely Bohumil Hrabal regénye alapján készült.

Korábbi fesztivál győztesek közül a Budapest Film mutatja be a 2006-os Arany Medvével díjazott Grbavica-t (Szerelmem, Szarajevó) a Velencei Ezüst Oroszlán-díjjal kitüntetett Nuovomondo-t (Aranykapu), valamint a Sundance-győztes 13 Tzameti-t. Nagy nevű rendezőóriások egész sora jelentkezik új filmmel 2007-ben: Aki Kaurismaki Külvárosi fények című munkája már januárban, Lars von Trier új vígjátéka (The Boss of it All) márciusban, Kim Ki-Duk: Time című dolgozata pedig áprilisban kerül a nézők elé.

A Budapest Film gondozza mindezeken felül Terry Gilliam (Tideland), Otar Joszeliani (Jardin en automne), Tony Gatlif (Transylvania), Michel Gondry (Science of Sleep), David Lynch (Inland Empire), Francois Ozon (Angel - a 2007-es Berlini Filmfesztivál zárófilmje), Emir Kusturica (Promise Me This), Wong Kar-wai (My Blueberry Nights), Peter Greenaway (Nightwatching), Richard Attenborough (Closing the Ring) és Ang Lee (Lust, Caution) új munkáit is.

Néhány új felfedezést is ígér a 2007-es év: a spanyol fiatal filmes generáció egyik kiemelkedő alakjának, Daniel Sanchez Arevalonak: Sötétkék, majdnem fekete (Dark Blue Almost Black) című munkáját, a szerte a világban vihart kavaró Shortbust vagy a két ausztrál szupersztár Heath Ledger és Abbie Cornish jutalomjátékát (Candy). A Szamszára című sikerfilm után először jelentkező Pan Nalin (Valley of Flowers) vagy a botrányos Ken Park után először a rendezői székbe ülő Larry Clark (Wassup Rockers), a magyar történelem egy véres korszakát boncolgató Juraj Jakubisko (Báthory) vagy a Bob Dylan életét feldolgozó Todd Haynes-film (I'm Not There) mind a Budapest Film idei megjelenését gazdagítják.

A magyar filmek közül a Budapest Film hoz forgalomba több régóta várt alkotást: Török Ferenc: Overnight című filmjét kora ősszel, Ternovszky Béla Macskafogó című klasszikusának folytatását, a Macskafogó 2-t várhatóan decembertől láthatja a közönség. Szintén ősszel kerül a mozikba Kamondi Zoltán Dolina című filmje, és már tavasszal lesz látható Mészáros Péter Kythera című alkotása, mely már a világ több fesztiválját bejárta.

Az animációs filmek kedvelői a Budapest Film forgalmazásában találkozhatnak a Tini Nindzsa teknőcök vadonatúj feldolgozásával is.

A Budapest Film tervezett bemutatói 2007-ben:

Stephen Frears: A királynő (The Queen) - január 18.
Aki Kauriusmaki: Külvárosi fények (Lights in the Dusk) - január 25.
Alejandro González Inarritu: Babel - február 8.
Jens Lien: A kiállhatatlan (The Bothersome Man) - február 15.
Terry Gilliam: Tideland - március
Lars von Trier: The Boss of It All - március
Jasmila Zbanic: Szerelmem, Szarajevó (Grbavica) - március
Mészáros Péter: Kythera - március
Kim Ki-duk: Time - április
Michel Gondry: The Science of Sleep - május
John Cameron Mitchell: Shortbus - május
Géla Babluani: 13 (Tzameti) - április
Robert Rodriguez / Quentin Tarantino: Grindhouse - áprils / május
Tony Gatlif: Transylvania - május
Emanuele Crialese: Nuovomondo - június
Pan Nalin: Valley of Flowers - július
Larry Clark: Wassup Rockers - július
Jiri Menzel: Őfelsége pincére voltam (I Served the King of England) - szeptember
Török Ferenc: Overnight - október
Kamondi Zoltán: Dolina - október
Ternovszky Béla: Macskafogó 2. - december 20.
Gát György: A kis Vuk - szeptember 20.
Kenneth Branagh: The Magic Flute - szeptember
David Lynch: Inland Empire - október
Juraj Jakubisko: Báthory - november
Billie Eltringham: Mrs Ratcliffe's Revolution - ősz
Peter Greenaway: Nightwatching - ősz
Francois Ozon: Angel - ősz
Otar Joszeliani: Autumn Gardens - ősz
Emir Kusturica: Promise Me This - ősz
Wong Kar-Wai: My Blueberry Nights - ősz
Alan Ball: Untitled Alan Ball Project - ősz
Ang Lee: Lust, Caution - ősz
Bille August: Goodbye, Bafana - ősz
Sir Richard Attenborough: Closing the Ring - ősz
Tom Kalin: Savage Grace - ősz
Todd Haynes: I'm Not There - ősz
Michael Moore: Sicko - ősz
Jonathan King: Black Sheep