Budapest, Magyarország fővárosa várja Charlize Theront

Film

Charlize Theron a Kőkemény Minnesota című filmben

Pár nappal ezelőtt azt javasoltuk a Dél-Afrikából származó Charlize Theronnak, hogy ne nézzen ki az ablakon. Azért óvtuk ettől az Oscar-díjas művésznőt január 17-én, mert John Hillcoat szépen lerombolta a világot a színésznő körül és a posztapokaliptikus környezetbe helyezett, tavasztól forgó The Roadot telepakolta emberhúsra éhező mutánsokkal. Egy pár nappal ezelőtti hír óta azonban nem tudjuk mitévők legyünk. Térképet nyomjunk a szépség kezébe és ültessük le egy asztalhoz, vagy engedjük szabadon szárnyalni az öreg kontinensen, hátha az út során őt érő élmények megteszik hatásukat?

Történt ugyanis, hogy A rém és a Kőkemény Minnesota sztárja egy napokban adott nyilatkozatában a magyar fővárost Törökországba helyezte. "Nagyon szeretem Törökországot és fővárosát, Budapestet" - mondta a Dél-Afrikából származó, botcsinálta kartográfussá előlépett Theron, és ha ennyi még nem lenne elég, azt is hozzátette, hogy kocsikázása során alaposan megismerte Budapestet, "a török fővárost".

Persze azonnal érkezett a válasz a magyar városvezetéstől. "Az ügyben" Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szólalt meg, és hazánkba invitálta a The Burning Plain című film miatt most éppen az Egyesült Államokban tartózkodó Theront. "Örülünk, ha egyeseknek már arról is Budapest jut az eszébe, amikor valahol máshol jól érzik magukat, de még jobban örülnénk, ha a színésznő legközelebb már az itteni tapasztalatai alapján is minket népszerűsítene. Ezért is hívtuk el a fővárosba, hiszen egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy az iszlám birodalom egykori nyugati kapuja az élet minden területén felveszi a versenyt a szultánok hajdani fővárosával" - írta közleményében Ikvai-Szabó Imre.

Ikvai-Szabó fejlett humorérzékről tanúbizonyságot téve azt javasolja a színésznőnek, hogy ha elfogadja a meghívást, mindenképpen ellátogatnak majd a török kultúra nyomait is őrző Rudasba, "hogy a legutóbbi útjáról ismerős motívumokat is felfedezzen". A pancsikolás mindenkinek jó lesz: a művésznőnek elsősorban a Rudas gyógyító hatása miatt, a férfiközönségnek pedig... A harminckét éves Theron külsejét ismerve, ezt a mondatot nem is szükséges befejezni.

Ikvai-Szabó Imre a művésznőnek írott levelében megköszöni Charlize Theronnak, hogy "már tévedésével is a magyar fővárost dicsérte, s reméljük, hogy egy budapesti hétvége után, valódi élményekkel gazdagodva még inkább jó hírét kelti városunknak a világban." Már csak azért is érdemes kétszer is meggondolnia az ajánlatot a huszonnégy éves korában a Playboyban is feltűnt szépségnek, mert budapesti programjait a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. szervezné.