Budapesten forgatják az Eichmann-filmet

Film

A forgatás a külső jelenetek kivételével Magyarországon zajlik. Néhány díszlet - Eichmann cellája, a német és izraeli irodabelsők, valamint a vizsgálótiszt lakása - stúdióban épült. Az Izraelben játszódó külső jeleneteket januárban Máltán forgatja a stáb -- mondta el Cirkó József, a Happy Crew Company (HCC Media) Kft. ügyvezetője.
A film rendezője Robert Young, főszereplői pedig a német Thomas Kretschmann, Troy Garity, Franka Potente és Stephen Fry.
Thomas Kretschmann játszott többek között Roman Polanski Zongorista című filmjében, valamint A bukás - Hitler utolsó napjaiban című moziban.
A II. világháború idején Adolf Eichmann feladata volt többek között a tömeges deportálások megszervezése és a koncentrációs táborok működtetése.
A háború után Buenos Airesbe menekült, ott bujkált 1960-ig, amikor az izraeli titkosszolgálat emberei a nyomára bukkantak és elfogták. Egy évvel később Jeruzsálemben bíróság elé állították, majd 1962-ben felakasztották.
Az ügyvezető igazgató a történetről elmondta, hogy Adolf Eichmannt kivégzése előtt egy fiatal izraeli rendőrtiszt, Avner Less kapitány hallgatta ki. A film az Eichmann kihallgatása közben zajló lélektani küzdelemről szól, amikor megpróbálják kideríteni az indítékokat és rádöbbenteni a volt német tisztet tetteinek szörnyűségeire.
Cirkó József hozzátette: a film azt is bemutatja, hogy a történet idején még fiatal izraeli állam miként keresi identitását és az elfogással hogyan deklarálja ezt a világnak.
(MTI)