Campbell is újra sikolt

Film

Júniusban lehetett először részleteket hallani arról, hogy a Sikoly-trilógia folytatását tervezi Wes Craven horrormágus, aki állítólag három új filmet is rendez majd a sikeres tinihorror-szériába. Akkor már biztos volt, hogy a folytatásokra a hollywoodi sztárpár, a Dewey Riley seriffhelyettest alakító David Arquette és a törtető riportert, Gale Weatherst hozó Courteney Cox is visszatér. 

Most azonban az is kiderült, hogy a két sztárhoz csatlakozik a Sikoly-trilógia főhősnőjét, Sidney Prescottot megformáló ? és azóta a mainstream filmezéstől kissé visszavonult ? Neve Campbell is, aki már alá is írta szerződését a negyedik részre. 

A Sikoly-filmek első két része csak az Egyesült Államokban több mint 100-100 millió dollárt hozott, míg a harmadik rész bevétele 89 millió dollár volt. A tervek szerint a legújabb folytatást éppen tíz évvel a Sikoly 3. premierjét követően, 2010 októberében mutatják be. 

Habár a produkció részéről hivatalosan még nem erősítették meg, de Wes Craven korábbi nyilatkozata szerint Kevin Williamson forgatókönyvíró, a Sikoly első két részének alkotója három újabb film, a Sikoly 4., 5. és 6. megírását is tervezi.