Celluloid Workshop: még lehet jelentkezni

Film

Szervezői szerint a Celluloid Workshop egyedülálló program a film szerelmeseinek, hiszen a 2009 őszén tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő filmes műhely népszerű rendezvény, ahol akármelyik tehetséges jelentkező kisjátékfilmes forgatókönyve megvalósulhat, méghozzá professzionális technikával, a forgatási munkálatokban pedig minden érdeklődő részt vehet. A különleges egyhetes programot a miskolci CineFest ? VI. Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválja keretében rendezik meg. 

Az érdeklődők önéletrajzukkal, legalább három stábtag megnevezésével és egy-egy 8-15 perces kisfilm irodalmi forgatókönyvével a cell@mail.datanet.hu e-mail címen jelentkezhetnek. Feltétel viszont, hogy a jelentkezőnek legyen valamilyen korábban készült kisfilmje. A jelentkezési határidő: 2009. augusztus 10. 

A beérkezett pályamunkákat két fordulóban független zsűri bírálja el. Az első forduló győzteseit augusztus 17-én hirdetik ki: tőlük a könyvek kidolgozott technikai forgatókönyvét várják majd. A végső döntés augusztus 24-én várható. A fő szempont az ötlet értéke és megvalósíthatósága. Idén két kisjátékfilm kap majd zöld utat. 

Minden győztesnek komplett technika fog a rendelkezésére állni, ezenkívül munkatársaikkal együtt szeptember 11. és 20. között egy hétre leköltözhetnek Miskolcra, ahol megvalósíthatják filmjüket. A nyerteseknek szeptember 12-én lehetőségük lesz egyik korábbi alkotásukat bemutatni a közönségnek, az utolsó napon, a záróesten pedig a Celluloid Workshopon megvalósult filmjüket prezentálhatják. Pályázati díj nincs, de a szállást a stáboknak maguknak kell fedezni.