Charlize Theron párbeszédet kezdeményez Kim Basingerrel

Film

Charlize Theron az Árvák hercege című filmben

Beszámoltunk már arról, hogy Guillermo Arriaga a tavalyi év végén csúnyán összekapott korábban elszakíthatatlannak hitt társával, Alejandro González Inárrituval. A forgatókönyvíró megnevezést lekicsinylőnek tartó és a szkriptgyártókat az írókkal egy lapon emlegető önérzetes művész saját magának tulajdonította Inárritu Korcs szerelmek, 21 gramm és Bábel című filmjeinek sikerét és lépten-nyomon azt nyilatkozta, ha ő nincs, mexikói kollégájáról a kutya sem hallott volna.

Augusztusban azt is megírtuk, hogy Arriaga édes bosszút eszelt ki: ország-világ előtt bebizonyítja, hogy a forgatókönyvírás mellett a rendezéshez is ért. Marad a már tőle megszokott dramaturgiai bűvészmutatványnál, az idősíkok ide-oda tologatásánál és Charlize Theron főszereplésében bemutatja nekünk Sylviát, aki zavaros gyerekkora után meg szeretné találni a közös hangot szüleivel. A rendező elmondása alapján "a szeretet, a megbocsátás és a megváltás gyógyító erejének" témáját boncolgató The Burning Plainhez nemrég még egy világszár csatlakozott.

A jövő hónaptól forgó alkotásban a Theron által megformált karakter édesanyját Kim Basinger játszhatja. Az első vonalba visszatalált színésznő Susan Montford While She Was Out című rendezői debütálásában menekül hegyen-völgyön át, hogy aztán Bret Easton Ellis Informátorokjában egy filmstúdió főnökével ossza meg ágyát. Theron nemrég végzett a Sleepwalking című produkcióval, jelenleg Will Smith oldalán játszik a Hancockban.