CIN-KE Filmklub

Film

 
Ebben a szellemben kerül sor a budapesti Aranytízben a vetítésekre havi-kétheti rendszerességgel, este 6 órai kezdettel. A filmeket rövid előadás és hosszabb beszélgetés követi. A programokon való részvétel CIN-KE tagságival ingyenes. A helyszínen tagsági igazolvány váltható, a tagsági díj havi 500 forint. A minimális pártoló tagi hozzájárulás szintén 500 forint, mely összeggel természetesen egy-egy rendezvényen is részt lehet venni. 
 
A szervezők olyan filmeket válogattak a sorozatba, melyek Andrej Tarkovszkij remekművéhez, a Sztalkerhez hasonlóan útmutatásokat és tanácsokat adnak: hogyan kellene élni, mit kellene tenni rövid életünkben és mit nem? Természetesen ezek a nagy filmek - ahogy Tarkovszkij is írja - igazán csak a nézőben, a vetíthető kópia megtekintése és feldolgozása után születnek meg. Időnként tehát érdemes elmenni egy filmklubba is, hogy ezeket a szép élményeket közösen létrehozzuk, illetve megosszuk egymással. 
 
A CIN-KÉk ugyanis azt vallják, hogy mondataiban él az ember; így szeretettel várnak minden érdeklődőt a vetítésekre és az azt követő szeánszokra, melyek során olyan filmalkotásokat néznek meg, dolgoznak fel és beszélnek át, mint a már említett Tarkovszkij-klasszikus, a Sztalker, egy másik, nem kevésbé örökbecsű mű, a 451 Fahrenheit, A lét elviselhetetlen könnyűsége című Kundera-adaptáció, Tarr Béla Werckmeister harmóniákja, Fellini Casanovája, A márványember Andrzej Wajdától és egy újabb adaptáció, a Szerelmes asszonyok
 
Sztalker - útmutató, kísérő, hídverő 
 
2009. szeptember 25.: Andrej Tarkovszkij: Sztalker (1979, 160 perc). Előadó: Seres Sándor. A téma: a filmklubok lehetséges kapcsolódási pontja a tarkovszkiji elvekhez. 
 
2009. október 16.: Francois Truffaut: 451 Fahrenheit (1966, 113 perc). Előadó: Bárdos Csaba. A téma: filmklubok a kulturális elnyomás elleni harcban - a szóban forgó film tükrében. Kísérő kisfilm: Nagy Ádám: Lapát (2009, 7 perc) 
 
2009. november 6.: Philip Kaufman: A lét elviselhetetlen könnyűsége (The Unbearable Lightness of Being, 1988, 166 perc). Előadó: Mátyás Péter. A téma: filozófia és szexualitás Kunderánál és a vetített filmben. 
 
2009. november 27.: Tarr Béla: Werckmeister harmóniák (2000, 145 perc). Előadó: Szegszárdi Bence. A téma: a valódi magyar underground, zene és film összefüggéshálója Tarr Béla filmjeiben. 
 
2010. január 8.: Federico Fellini: Casanova (Il Casanova di Federico Fellini, 1976, 150 perc). Előadó: Szemerjay K. Dénes. A téma: a film asztrálmitikus jelrendszere. 
 
2010. január 29.: Andrzej Wajda: A márványember (Czlowiek z marmuru, 1977, 155 perc). Előadó: Váraljai Erzsébet. A téma: Andrzej Wajda érett filmjei. 
 
2010. február 19.: Ken Russell: Szerelmes asszonyok (Women in Love, 1969, 130 perc). Előadó: Mátyás Péter. A téma: Ken Russell filmművészete. 
CIN-KE Filmklub - Aranytíz, 2009. szept. 25. - 2010. feb. 19.