Cohen másodszor is előveszi Bruce Lee-t

Film

A készülő alkotás direktora az a Rob Cohen lesz, aki eddig szinte egytől-egyig kétes minőségű alkotásokat rakott le az asztalra. Javára szóljon, hogy egyszer már beleásta magát a kung fu mesterének életébe, ugyanis 1993-ban megrendezte A Sárkány - Bruce Lee élete című mozit. A bemutató után Cohen kapott hideget, meleget is, de nagy általánosságban elmondható, hogy legtöbben a korrekt jelzővel látták el a Jason Scott Lee főszereplésével készült alkotást. Azóta a direktor olyan filmeket követett el, mint a Sárkányszív, a Daylight - Alagút a halálba, a Koponyák, a Halálos iramban, a xXx vagy legutóbb a Lopakodó.

A Rage & Fury-vel Cohen jubilál, hiszen a tizedik filmjéről van szó, amelyről azonban szinte még semmit sem lehet tudni azon túl, hogy Gustin Nash és Jesse Cale jegyzi a forgatókönyvet, és a tervek szerint 2007. tavaszán kezdődne a forgatás.

Ez egyben azt is jelenti, hogy késik a másik filmterv (amelyről természetesen mi is beszámoltunk) a Russ Meyer filmrendező és sexploitation isten életét feldolgozó Big Bosoms and Square Jaws. Ezt tényleg nagyon sajnáljuk.