Cronenberg kapitalizmus-apokalipszise Cannesban

Film

Cosmopolis
 
(MTI) - Szokásától eltérően ezúttal nem saját ötletét filmesítette meg a horror és a sci-fi mesterének számító kanadai rendező - aki 16 éve nem járt a Croisette-n -, hanem a francia-portugál producer, Paulo Branco ösztönzésére Don DeLillo 2003-ban írt azonos című regényét vitte a filmvászonra. Egyébként az idei cannes-i fesztiválon bemutatott nagyszabású filmek szinte mindegyike regényadaptáció.
    
Saját elmondása szerint Cronenberg alig hat nap alatt írta meg a forgatókönyvet, a munkában Don DeLillo nem is vett részt. "Talán ennek köszönhető, hogy a film sikerült" - viccelődött az esti díszbemutató előtt tartott sajtótájékoztatóján a rendező, aki a regény dialógusait gyakorlatilag szó szerint átemelte a filmbe.
    
Robert Pattinson szerint a forgatókönyv számára olyan volt, mint egy hosszú misztikus vers, amelyből első olvasásra nem sokat értett. "A filmdialógusok általában nem jók, a színészek a forgatás alatt változtatnak rajtuk, ez része a munkánknak. Most azonban kitűnőek voltak. Egy szót nem változtattam, még a vesszőkön sem" - mondta Cannes-ban a fiatal színész.
    
A pénzvilág általa alakított érzelemmentes szex-fogyasztó milliárdos fiatal zsenije, Eric Packer mindenki előtt él meg mindent (még a szeretői is jóval idősebbek nála). Az amerikai elnök látogatása miatt hatalmas dugóvá változott városban csak egyetlen dolog izgatja: át akar jutni Manhattan másik végébe levágatni a haját. A legmodernebb irodára emlékeztető limuzinjában fogadja a könyvelőjét, a feleségét, a szeretőit, a tanácsadóit, az orvosát, aki naponta teljes kivizsgálást végez rajta, valamint a tüntetőket, akik patkányokat és vörös festéket vágnak a luxusautóhoz.
    
Eközben a Time Square fényreklámjain a Kommunista kiáltvány kezdő szavaira utaló üzenet olvasható: "Kíséretet járja be a világot", amelynek folytatásaként "Kísértet járja be a világot: a kapitalizmus kísértete" többször is elhangzik a film párbeszédeiben.
    
Az apokaliptikus műben két francia világsztár is feltűnik: az Oscar-díjas Juliette Binoche az egyik szeretőt játssza, Mathieu Amalric pedig tortát ken a főhős arcába.
    
A rendező szerint főszereplője azért találta magának ki a limuzinozást, hogy a világtól elzárva, egy teljesen az ellenőrzése alatt álló univerzumot teremtsen, és abba legyen kénytelen belépni az, aki vele kommunikálni akar. Ugyanakkor viszont bebörtönözte magát a kocsijába és az egész napja arról szól, hogy megpróbál onnan kiszabadulni. Vagyis megpróbál kilépni a saját életéből - hangsúlyozta Cronenberg.
    
A kanadai rendező fia, Brandon egyébként az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című második legjelentősebb versenyszekcióban mutatta be első filmjét, az Antiviralt, amely a fesztivál egyik nagy bukása volt. A kritikák szerint a fiúnak nem sikerült meghaladnia a papa régi filmjeinek gyenge utánérzését.
    
A másik pénteki versenyfilm, az ukrán Szergej Loznyica A ködben című lassú ritmusú kétórás játékfilmje szintén adaptáció, a második világháború traumatikus tapasztalatairól írt műveiről ismert Vaszil Bikov egyik regényéből készült.
    
A történet 1942-ben játszódik a Szovjetunió nyugati határvidékén egy kis faluban. Egy a németekkel való kollaborálással - hamisan - vádolt ellenálló vasutast otthonából az erdőbe visznek szovjet tisztek, hogy kivégezzék. A németek azonban rájuk támadnak, a kivégzés elmarad, a halálraítélt és a megsebesült tisztek együtt kezdenek bolyongani a ködös erdőben. Az elsősorban a helyieknek a háború iránti értetlenségéről szóló film teljesen mentes a patetikusságtól, alig néhány szó hangzik el a két óra alatt, a kamera a kifosztott emberi életek és elsősorban az arcok filmezésével mutatja be a háború értelmetlenségét.
"Tizenkét éve olvastam a regényt és nagy hatással volt rám. Volt benne valami az én személyiségemből. Azért csináltam a filmet, hogy megértsem, hogy pontosan, mi" - mondta a második filmjét jegyző fiatal rendező cannes-i sajtótájékoztatóján. Saját meghatározása szerint filmje nem a háborúról, hanem különleges helyzetbe sodródott emberekről szól. A hosszú beállításoknak Loznyica szerint pedig azért van értelme, mert a nagy színészek akkor tudják igazán megmutatni, hogy mit tudnak.