Családi karácsony a Magyar Televízióval

Film


tunderlala_szegedikatalin.jpg
Tündér Lala (Szegedi Katalin rajza)

December 24-én, pénteken délelőtt mindenekelőtt a gyermekeknek kínál programokat a köztévé. Már kilenckor érdemes a tévé elé ülni, ekkor vetíti a Lolamesék egy epizódját az m1. A rajzfilmsorozat az MTV műsorvezetője, D. Tóth Kriszta meséi alapján készült, sőt a sorozat narrátora is a híradós. Rögtön utána a Karácsonyi rock című animációs filmmel folytatódik a kínálat arról, hogy a Télapó manócskája hogyan menti meg a karácsonyt válság idején. Fél 10-től a Budapesti Fesztiválzenekar matinéját, a Kakaókoncert felvételét vetíti az m1, amellyel a zenekar kötetlen formában vezeti be a gyerekeket a zenehallgatás rejtelmeibe. Fél 11-től pedig a Tündér Lalát, a Szabó Magda műve alapján készült mesejátékot láthatják a nézők egy emberszívű tündérfiúcskáról.

 
Ebéd után, 13.55-től megéri átkapcsolni az m2-re, ekkor kezdődik A kis mozisztár című film, amelyben egy rosszcsont francia kislányt ismerhetünk meg, aki mindenáron főszerephez szeretne jutni. A mesekínálat az m1-en folytatódik 15.45-től: a Csendes éj című angol rajzfilm azt a történetet eleveníti meg, hogy a hagyomány szerint hogyan született meg a címadó ünnepi dal. A kínálatot a Rózsa és Ibolya zárja, az új magyar mesejáték Arany János népmesei motívumokból írt művét dolgozza fel.
 

katharinehepburn_egykaracsony2.jpg
Jelenet az Egy karácsony együtt című filmből

Gyerekeknek szóló műsorokat az ünnep további napjain is sugároz az MTV, szombat délelőtt például az m1, vasárnap az m2 várja meseblokkal a kisebbeket, 24-e délutántól azonban számos olyan film is szerepel a kínálatban, amely elé az egész családnak érdemes leülnie. Kezdve Az igazi Micimackóval (13.15, m1), amely annak az árva medvebocsnak a történetét meséli el, amely Milne-t a Micimackó megírására inspirálta, vagy folytatva a Jókai-regényből készült Melyiket a kilenc közül? című tévéjátékkal (15.20, m1) egy szegény csizmadiáról és gyerekeiről. Az m1 24-én este nyolckor az Egy karácsony együtt című, Truman Capote novellájából készült filmet teszi a fa alá, a színészlegenda Katharine Hepburn utolsó tévéfilmjét egy nyolcéves kisfiú és szélhámos apja karácsonyi történetéről. Az m2 24-én több más családi mozi mellett a Dickens-regényből készült Copperfield Dávid első részével, egy pazar olasz feldolgozással várja a nézőket (15.30).

 

franconero_szentagoston.jpg
Franco Nero a Szent Ágoston című filmben

Szombaton 13.35-től mutatja be az m1 a Mark Twain világhírű regényéből forgatott Koldus és királyfi című filmet, majd 16.10-től Xaver Schwarzenberger Karácsonyi leánykérés című vígjátékának első részét (a második részt vasárnap 15.40-től adja a csatorna). Este kilenctől a Szent Ágoston életéről készült vadonatúj olasz film első része látható az m1-en Franco Neróval és Alessandro Preziosival a főszerepben; a nagyszabású történelmi tabló második részét szintén vasárnap, 20.55-től vetíti a csatorna. Szombaton az m2 a Copperfield Dávid második része mellett (14.20) Az esküvő című amerikai filmdrámával várja nézőit Halle Berryvel a főszerepben (20.25), vasárnap pedig az Afganisztánban szolgáló katona és egy kaliforniai lány történetét megörökítő Karácsonyi üdvözlet című filmmel (17.20).

 

miklauzicbence_ejisetak.jpg
Bánfalvy Eszter az Éji sétákban

Karácsony után még egy különleges premierrel várja nézőit az MTV: 27-én, hétfőn este 8-tól látható Miklauzic Bence a századelős Pesten játszódó új, kosztümös tévéfilmje az m1-en. Az Éji séták és éji alakok Mikszáth Kálmán hasonló című novellafüzérének felhasználásával, az MTV-vel koprodukcióban készült. Főszereplői Fenyő Iván és Székely B. Miklós.

 
 
A téli szünet napjaiban kedvelt filmklasszikusokat is műsorra tűz a Magyar Televízió, így december 25-én újra láthatják a nézők a híres Megálmodtalak című 1943-as romantikus mozit Muráti Lilivel a főszerepben (m1, 17.45). Vaszary János filmjének a bemutató után nyoma veszett, és csak évtizedekkel később, tavaly került elő. Szintén 25-én mutatja be az m2 Fred Astaire és Jane Powell főszereplésével a Királyi esküvő című 1951-es amerikai zenés vígjátékot (12.50). Vasárnap újra színészlegendákat láthatunk a televízióban: a Fekete macska című 1972-es tévéjátékban Dajka Margit és Major Tamás (m1, 22.45), Hemingway ismert regénye, A Kilimandzsáró hava 1952-es feldolgozásában pedig Gregory Peck, Susan Hayward és Ava Gardner játsszák a főbb szerepeket (m1, 23.50). Az m2 a Gárdonyi Géza művéből 1974-ben forgatott Ida regénye című tévéfilmet sugározza Venczel Verával a főszerepben vasárnap délután (15.05). A klasszikus filmek kedvelőinek hétfőn és kedden délután is érdemes az m2-re kapcsolniuk, 27-én 14.40-től, illetve 28-án 14.30-tól vetíti több részben a csatorna Zsurzs Éva Eötvös József regényéből készült, A falu jegyzője című 1984-es tévéfilmjét. Az MTV retroműsora, a Hogy volt!? Sinkovits Imrére emlékezik szombaton (m2, 7.55), és Kiss Manyi televíziós munkáit eleveníti fel vasárnap (m1, 13.00), de nosztalgiázhatnak a nézők a nemrég elhunyt legendás zeneszerző, Szenes Iván műsorával is: a Nem csak a húszéveseké a világ című zenés sorozat egy-egy epizódját szombaton 18.45-től és vasárnap 20.30-tól adja az m2.
 

rostandrea.jpg
Rost Andrea

A Magyar Televízió zenei műsorkínálata is tartogat meglepetéseket karácsony napjaiban: az m1 24-én 17.35-től mutatja be az Operaházban frissen rögzített A diótörőt, Csajkovszkij mesebalettjét Vaszilij Vajnonen koreográfiájával. Az előadásról werkfilm is készült, amit nem sokkal korábban, 12.55-től vetít ízelítőül a csatorna. Este fél 10-től egy híres angol fiúkórus repertoárjából láthatnak válogatást a Libera - Angyali hangok című zenés filmben az m1 nézői. Az m2 Sütő András Advent a Hargitán című, a Nemzeti Színházban rögzített színjátéka (20.30) után a Magyar Te Deumot, Olasz Ferenc a szent énekről készült filmjét sugározza este 11-től, majd a Mennyből az angyal című összeállítást középkori Mária-himnuszokkal, moldvai szentes énekekkel és imádságokkal (23.30). Az estét Beethoven IX. szimfóniájának 1982-es felvételével zárja a csatorna. Karácsonyi koncerteket a hétvégén is műsorára tűz az MTV, például szombaton az Angelica leánykar hangversenyét (m2, 9.30), vagy vasárnap éjszaka Bach Karácsonyi oratóriumát (m1, 1.40), de a könnyedebb műfajokból is gazdag válogatást kínál hétvégén a köztévé. Az m1 szombaton Rost Andrea Pannon Dalok című rendhagyó, magyar, cigány és zsidó népdalokból összeállított koncertjét vetíti (22.45), vasárnap pedig Szekeres Adrien Adventi turnéját két részben (18.35, 20.05). Az m2 vasárnap a Budapesti Operettszínházban rögzített Csárdáskirálynővel várja nézőit (21.25), hétfőtől pedig esténként 21.25-től több napon át Lévai Balázs zenés színpadi talkshow-ja, a Dob+Basszus Live felvételeivel. A műsorban hétfőn Ákos, kedden a KFT, szerdán a Quimby, csütörtökön a 30Y zenél.

 

benedekpapa_urbietorbi.jpg
Urbi et Orbi

December 24-én az éjféli misét a kalocsai Nagyboldogasszony-székesegyházból közvetíti mindkét csatornán a Magyar Televízió, a szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Karácsony napján 11-től az ikladi evangélikus templomból követhetik az evangélikus istentiszteletet a hívők, az igehirdető Dr. Fabiny Tamás püspök lesz. XVI. Benedek pápa a Városnak és a Világnak szóló karácsonyi üzenetét, a hagyományos Urbi et Orbi áldást szombat déltől közvetíti Rómából a Magyar Televízió.