Cseh László jegyszedőként dolgozik tovább

Film

Mint ismeretes, idén szeptember 25-28., csütörtök és vasárnap között a Moziünnepen a filmszínházak tárt kapukkal várják mindazokat, akik szerint filmek nélkül egyszerűen elképzelhetetlen az élet. Ilyenkor a néző bepótolhatja a nyári lemaradásokat, megnézhet olyan filmeket, amelyeket a mozik már egy ideje nem játszanak, számos premier és premier előtti filmből is válogathat, de a filmeken túl a Moziünnep páratlan alkalom arra, hogy a közönség sztárokkal is találkozzon.
 

Kamarás Iván, a Moziünnep már-már örökös nagykövete idén is szívesen vállalta el ezt a posztot, különös tekintettel arra, hogy két olyan film is fut majd, amelyben szerepel. Premier előtt láthatja őt a közönség Fazekas Péter Para című vígjátékában, illetve a Hellboy második részében is. Guillermo del Toro alkotására szeptember 25-én jegyet is fog szedni a színművész 16.45-kor a budapesti Cinema City Arénában.

 
Cseh László mozizással piheni ki magát az olimpia után, ezért is döntött úgy, hogy immár másodszorra elszegődik a Moziünnep nagykövetének, no meg jegyszedőnek. Vele szintén szeptember 25-én, 19 órakor, valamint 27-én, 19 órakor találkozhatnak a moziba igyekvők a Cinema City Arénában. Nem ő az egyetlen sportoló azonban, aki a Moziünnep mellé állt, Barta Nóra olimpikon Farkasházi Rékával vállalt jegyszedést pénteken este 6-kor a Sugár moziban. Idén a zenészek közül az Animal Cannibals várja majd a nézőket szeptember 25-én este 6-kor a Corvin Filmpalotában a Star Wars előtt.
 
A Moziünnep alatt több televíziós sztár lép a képernyőről a közönség közé: pénteken 18.15-kor Horváth Éva és Kembe Sorel szednek jegyet a Cinema City Arénában, 18.40-kor pedig a Corvinban a Barátok közt néhány szereplőjével találkozhat a közönség, vasárnap pedig Szily Nóra és István Dani ellenőrzi este 6-kor a nézők jegyét az Aréna Plázában.
 
Idén is meghallgathatja a közönség, hogy egy-egy esztéta vagy színművész hogyan konferálja fel kedvenc filmjét. Beleznay Endre kétszer is vállalt felkonfot és jegyszedést a Trópusi vihar című film előtt, csütörtökön és pénteken 17.30-kor a Cinema City Arénában, míg Réz András konferálja a Hullám című alkotást vasárnap este 8-kor az Uránia moziban.
 
A hagyományoknak megfelelően az idén is találkozhat a közönség a magyar filmek alkotóival: csütörtökön 20.30-kor a Művész moziban, illetve pénteken este 7-kor a Bem moziban Tabló-ankét Dettre Gáborral, pénteken este 18.30-kor Márió, a varázsló-vetítés és közönségtalálkozó a Művészben Almási Tamással, szombaton 18.30-kor Nyomozó-vetítés és ankét, míg vasárnap a Delta alkotóival beszélgethet a közönség ugyanott.
 
A sztárprogramokon túl számos egyéb meglepetéssel várja a Moziünnep a közönséget. Ezekről a www.moziunnep.hu weboldalon lehet tájékozódni.