Delta és Nyugalom a Haifai nemzetközi filmfesztiválon

Film

Nyugalom

(MTI) - A minden évben a zsidó sátoros ünnep, a Szukkot alatt tartott fesztiválon Mundruczó Kornél filmjét 17-én és 20-án láthatja a közönség a Rappaport Hallban, míg Alföldi Róbert Nyugalom című alkotását a haifai Cinematheque termében október 14-én és 16-án vetítik.

 
A Karmel-hegyen zajló, Izrael legrangosabb filmes eseményeként számon tartott fesztiválon a nemzetközi alkotások az Arany vasmacska nevű díjért versengenek, de elismerést adnak a legjobb elsőfilmes rendezőnek és a legjobb fiatal rendezőnek is. A fesztivált évről évre több érdeklődő keresi fel, a vetítéseken, szakmai beszélgetéseken és más kapcsolódó programokon részt vevő nézők és szakemberek száma megközelíti a 200 ezret.
   
Delta

A Deltát október 20-án a rendező jelenlétében bemutatják a Tel Aviv-i magyar nagykövetségen is, ahol a vetítés előtt beszélgetés lesz a rendezővel.

 
Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória producer az izraeli látogatás során a 2009 januárjára tervezett magyar filmnapok kapcsán szakmai megbeszéléseket is folytat. A tervek szerint a fiatal filmes generáció alkotásait felvonultató szemle eredményeképpen szorosabb kapcsolat alakul majd ki a magyar és izraeli alkotók között. A rövid- és játékfilmeket is bemutató magyar filmnapok megrendezéséhez az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Külügyminisztérium, valamint a Balassi Intézet nyújt támogatást.