Dicsérik Martin Scorsese új moziját

Film

A hétvégén mutatták be az amerikai mozikba Martin Scorsese régóta várt filmjét, a Szigorúan piszkos ügyek feldolgozását, A téglát. A kritikusok egytől egyig dicsérték a mozit, elég csak elolvasni James Berardinelli, a Guardianos Philip French vagy a Variety tollforgatójának véleményét. A nézők is teljesen el voltak ragadtatva a mozitól, az imdb adatbázisban azonnal a 77. helyre ugrott Scorsese alkotása.

A kasszáknál is "robbantó" produkció (a tengerentúli box office-lista első helyén kezdett, 26. 9 millió dolláros bevétellel, ami a rendező életművének legerősebb nyitó hétvégéje) az újságírók szerint Scorsese legjobb alkotása az 1990-es Nagymenők óta.

Mint a köztudott, a rendező thrillerének alapja Andrew Lau 2002-ben készült Szigorúan piszkos ügyek című nagysikerű filmje. Az Apple Daily újságírója azonnal feltárcsázta a dél-koreai direktort és afelől érdeklődött, neki hogy tetszett a film. Lau elmondta, hogy véleménye szerint nagyszerű Scorsese adaptációja, amit egy képzeletbeli tízes skála nyolcadik helyével erősített meg. Persze a 46 éves művész hozzátette, az ő alkotása jobb, de a hollywoodi változat mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Véleménye szerint túl sok a káromkodás a produkcióban.

A világhírű rendezővel kapcsolatos további hír, hogy október 28-án és 31-én New Yorkban a Beacon Theaterben kameráival rögzíti a Rolling Stones koncertjeit. Arról egyelőre nem tudni, hogy Scorsese csak a Bigger Bang turnét készül megörökíteni, vagy a Stones zenei életművének összegzését is szívesen bevállalná.

A Leonardo DiCaprio, Matt Damon és Jack Nicholson főszereplésével forgatott remaket november 9-én mutatják be hazánkban.