A DOKU Filmklubban a hatvanas évektől kezdve egészen napjainkig készített történelmi, szociológiai, néprajzi, illetve kulturális témájú filmekből válogatnak a szervezők. A filmek és az utánuk következő beszélgetések a dokumentumfilmet mint a társadalom filmes lelkiismeretét vonják kérdőre: képes-e a társadalomnak tükörképet állítani?
A Faludi Akadémia soron következő válogatásában egy kivétellel csupa magyar művet nézhetünk meg (olyan mesterektől, mint Almási Tamás vagy Gyarmathy Lívia, de bemutatják a 39. Magyar Filmszemle díjnyertes alkotását, a Hosszú utazást is). Az az egy kivétel pedig Pier Paolo Pasolini alkotása, a Szemlélődés Palesztinában, melyben a neves olasz rendező bebarangolja a Szentföldet, mikozben Máté evangéliuma című nagyjátékfilmjéhez keres helyszíneket és ihletet.
Lesz ezenkívül egy meglepetésfilm is áprilisban. Láthatunk továbbá az egyórás-egész estés dokumentumfilmek mellett egy válogatást (egyben kakukktojást) is, amikor is Orosz István és Keresztes Dóra, egy grafikus és egy képzőművész animációs filmjeiből válogatnak.
A filmek után - ahogy azt a program látogatói a korábbiakban már megszokhatták -vendégül látják az alkotókat egy közös beszélgetésre. A vetítésekre kéthetente szerdán 18.45 órai kezdettel kerül sor az Uránia Fábri termében.
DOKU Filmklub 2009. tavaszi program
január 14.: Barlay Tamás: Leventék atyja (1998, 58 perc); Barlay Tamás Zsigmond Dezső: Ferencesek Erdélyben (2007, 52 perc)
január 28.: Monory Mész András: Bebukottak (1985, 90 perc)
február 11.: Almási Tamás: Ítéletlenül (1991, 77 perc)
február 25.: Böszörményi Zsuzsa Kai Salminen: Hosszú utazás (2007, 52 perc)
március 11.: Bálint Roland Bolvári András Zs. Kovács István: Mária Lidvina nővér élete (2003, 60 perc)
március 25.: Erdélyi János: A kétségbeesés méltósága - Emlékek Csengery Dénesről (1998, 93 perc)
április 8.: Pier Paolo Pasolini: Szemlélődés Palesztinában (1965, 55 perc)
április 22.: Áprilisi meglepetés!
május 6.: Szobolits Béla: Miért?! - Egy tragikus szerelem története (2006, 62 perc)
május 20.: Válogatás Orosz István és Keresztes Dóra filmjeiből (60 perc)
június 3.: Gyarmathy Lívia: Kis halak, nagy halak (2008, 30 perc)