Doku készül a Comic-Conról

Film

 

A két alkotó a San Diegó-i Nemzetközi Képregény-találkozó, a képregényművészet legnagyobb éves eseménye történetét kívánja elmesélni. A film egyúttal a lelkes rajongók vilgába is bepillantást nyújt majd, és a tervek szerint több jelenetét az idei, július 22. és 25. között tartandó gyűlésen rögzítik majd a sci-fi-, képregény- és animációsfilm-rajongók körében. 

Sőt az Eonline.com értesülései szerint Spurlock és Whedon rajongók egy olyan csoportja után is kutat, melynek tagjai az egész projekt sztárjai lehetnének. Három hónapon keresztül szeretnének követni néhány embert, akik a Comic-Conra készülnek, és persze majd ott is filmezni akarják őket ? árulta el egy forrás a site-nak. 

A San Diegó-i Comic-Con nemzetközi képregény-találkozót minden évben megrendezik. A négy napon keresztül tartó rajongói eseményre először 1970-ben került sor. A kezdetben csupán a képregényfüzetekre korlátozódó rendezvény az évek során a popkultúra más területeit is egyre jobban bevonta: mára a sci-fi, a fantasy, a horror műfajok, az anime, a manga, a videójátékok, a filmek és a televízió is képviselteti magát (sokszor itt lehet például először értesülni a készülő mozis és tévés produkciókról).