Don Cheadle "főszerepel" és rendez

Film

Ide-oda kapkodjuk a fejünket, annyi zenész neve merült fel az utóbbi időben, akikről Hollywoodban úgy tartották, hogy életük vászonra érdemes, elég csak a Ray című mozit vagy a Nyughatatlant sorolni. Korábban említést tettük már arról, hogy esetleg Miles Davis is "kínpadra" kerülne, amire a TMZ internetes filmes portál legutóbbi jelentése alapján meg is van minden esély.

Davis megformálójáról már korábban is pletykáltak, mely szerint a magyar nézőknek leginkább az Ütközésekből és a Hotel Ruanda-ból ismerős Don Cheadle alakítaná a legendás jazz trombitást. Eddig minden rendben is volna, magyarul színész fronton nem történt semmi változás, ellenben a rendezéssel anno hírbe hozott Antoine Fuqua-t ejtették, helyét nem más mint a főszereplő, Cheadle veszi át, aki korábban már beírta a naptárjába, hogy adaptálnia kéne Elmore Leonard Tishomingo Blues című könyvét. Nagyon úgy néz ki, hogy erre még egy kicsit várni kell, ugyanis Miles Davis produkció elsőbbséget élvez.

A Chris Wilkinson-Steve Rivele páros (Nixon, Ali, Copying Beethoven) forgatókönyvéből készülő film bemutatná a jazz legenda magánéletét, valamint arra is kísérletet tenne, hogy ábrázolja a lehetetlent, azaz, hogy Miles zenéje miként hatott a mai stílusokra, pl. a hip-hop-ra.