Még egy Kapitány és katona?

Film

A 45 éves színész ? aki jelenleg épp Londonban forgatja Ridley Scott rendezővel a Robin Hoodot ? azt nyilatkozta a tervekről a USA Todaynek, hogy a Kapitány és katona 2. forgatókönyve már kész is van, és a tárgyalások már folynak arról, hogy ő is ismét hajóra száll. 

A folytatás cselekménye Patrick O'Brian neves, 20 regényből álló sorozatának tizenegyedik darabjára épül majd, melynek címe The Reverse of the Medal, és melyben Aubrey Surprise nevű hajójával a Karib-tengert járja, és találkozik törvénytelen fiával. 

Crowe ugyanakkor elismerte, hogy hosszú még az út odáig, míg igent mond, és részt vesz a folytatás munkálataiban. A film első részét egyébként a 2003-as Kapitány és katona - A világ túlsó oldalánt ? amit Peter Weir, a Holt költők társasága és a Truman show direktora rendezett ? tíz Oscarra jelölték, amiből kettőt (a legjobb fényképezésért és a legjobb hangvágásért járót) díjra is tudott váltani. 

A mű balszerencséje az volt, hogy abban az évben (2004-ben) A Gyűrűk Ura - A király visszatér tarolt az Oscar-gálán (tizenegy díjat vitt el). A Kapitány és katona azért a közönség körében is becsülettel helyt állt: világszerte 212 millió dolláros jegybevételre tett szert, amíg futott a mozikban.