Élen a Halálos iram

Film

A Halálos iramban-filmek negyedik részében ismét összeállt a 2001-es első rész, a Halálos iramban stábja, azaz Vin Diesel, Paul Walker és Michelle Rodriguez (a Halálosabb iramban című második részben Diesel és Rodriguez nem vett részt, a Halálos iramban: Tokiói hajsza című harmadik részben pedig már Walker sem szerepelt, bár Vin Diesel egy villanásnyi időre megjelent a végén). 

A negyedik epizód nyitó hétvégéjén rögtön 72,5 millió dolláros jegybevételt szedett össze. Az utcai autóversenyzős film ezzel idén eddig a legjobb nyitást produkálta, legyőzve az eddigi csúcstartó Szörnyek az űrlények ellen című 3D-s animációs filmet, ami nyitó hétvégéjén 59 millió dolláros eredményt ért el. 

A Halálos iram nemzetközi szinten is kiemelkedően szerepelt: 31 országban mutatták be, és a legtöbb helyen rögtön a toplista élére ugrott, ezzel pedig összesen 30,1 millió dollárt kaszált az USA-n és Kanadán kívül. A film összbevétele így már meghaladta a 100 millió dollárt is (körülbelül 102,6 millió dollárnál tart, a nemzetközi és az észak-amerikai eredményeket is figyelembe véve). Ezzel pedig máris behozta gyártási költségeit, hiszen a gyártó stúdió, a Universal Pictures közlése szerint 85 millió dollárból készült. 

Az alkotók pedig egyéb jó hírekkel is szolgáltak, hiszen még korábban bejelentették, hogy elkészítik a franchise ötödik részét is. A bejelentést a film egyik sztárja, Paul Walker tette, akinek közlése szerint az ötödik Halálos iramban-film Európában játszódik majd.