Életműdíj Tarr Bélának a spliti filmfesztiválon

Film

A Magyar Filmunió sajtóközleménye

Több nemzetközi filmes rendezvény tűzi műsorra Tarr Béla munkáit szeptember második felében.
Az olaszországi Forliban szeptember 14-én kezdődő Crisalide filmfesztiválon Tarr három emblematikus alkotását mutatják be. A 13. alkalommal megrendezendő filmszemle a Kárhozat, a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című műveket vetíti. A froli-i fesztivál díszvendége lesz Tarr alkotótársa, Víg Mihály zeneszerző. Procida-szigetén az ?Il Vento del Cinema? elnevezésű fesztiválon a Sátántangó-t mutatják be szeptember végén.
Az 1987-ben készült Kárhozat című alkotást, melynek 2005-ös francia mozibemutatójáért Tarr a France Culture-díját kapta meg Cannes-ban, szeptember közepén Locarnóban, majd ezt követően Bellinzone-ben vetítik az ?Irodalom és műfordítás? címmel tartandó nemzetközi találkozón.

Munkássága elismeréseként, a filmművészet gazdagításában betöltött kiemelkedő szerepéért Tarr Béla a spliti filmfesztivál megnyitóján személyesen veszi át az életműdíjat, szeptember 25-én. Ebből az alkalomból műsorra tűzik a Kárhozat című művet. A horvát fesztivál Fókusz programjában szerepel Dr. Horváth Putyi rendező Hajnóczy-adaptációja, A halál kilovagolt Perzsiából című film, amely Tarr stúdiójában, a T.T.Filmműhelyben készült, és producere Tarr Béla volt.

A spliti fesztivál rövidfilm versenyébe A 639-es baba című sci-fi kapott meghívást, melyet Dési András és Móray Gábor rendezett. A horvátországi fesztiválon Szirtes András ?Alive Film Show? című performanszával vesz részt, melynek keretében a vándormozis Szirtes kézi kurblis vetítőjével kelti életre filmtekercseit. Szirtes András Madarak és Bisztró című rövidfilmjeit is bemutatja a spliti filmfesztivál közönségének szeptember 25. és október 1. között.