Életműdíjat kap a Cinefesten Slawomir Idziak

Film

A fesztivál szervezői szerint lehet, hogy többünknek nem sokat mond a filmes neve, de filmjeit, az általa megörökített képeket biztosan láttuk már, hiszen Idziaknak köszönhető Juliette Binoche megragadó arca a Három szín: kékben, Irene Jacob alakja a Veronika kettős életében vagy a Rövidfilm a gyilkolásról legendás, megrázó képsorai; de az ő nevéhez fűződik a Ridley Scott rendezte A Sólyom végveszélyben vagy a Harry Potter és a Főnix rendje. 

A neves operatőr részese volt ezenkívül Krzysztof Kieslowski legnagyobb sikereinek, tizennégy Zanussi-film operatőre volt, majd Hollywoodban is a legnagyobbakkal dolgozott együtt. 1993-ban a Velencei Filmfesztiválon megkapta a legjobb operatőrnek járó díjat (a Három szín: kékért), majd 2002-ben Oscar-díjra jelölték (A Sólyom végveszélyben fényképezéséért) ? most pedig a CineFest életműdíjjal tünteti ki Slawomir Idziakot. 

Az európai mozi egyik legnagyobb és legszerényebb alakja néhány évvel ezelőtt a fiatal filmeseket támogatandó megalapította a Film Spring Opent, mely szervezet az online filmkészítés és filmforgalmazás területén kíván segítséget nyújtani a pályakezdő alkotóknak. Idziak szeptember 12-én, 11 órától erről is beszél majd azon a nyilvános workshopon, amit a Művészetek Háza Béke termében tartanak a miskolci fesztivál keretében. 

Az életműdíj átadására pedig szeptember 11-én, a CineFest nyitóünnepségén kerül sor, 17.30-kor. Slawomir Idziak további jelentősebb munkái: A nyugodt nap éve, Gattaca, Túszharc, Arthur király