Életműdíjat kapott Milos Forman Lyonban

Film

 

(MTI/AFP/CTK) - Mint az Oscar-díjas rendező elmondta, büszke arra, hogy a Lumiere testvérekről - a filmkészítés úttörőiről - elnevezett díjjal jutalmazták munkásságát.
    Milos Forman egy héttel korábban a Zürichi Nemzetközi Filmfesztiválon vehetett át életműdíjat.
    A lyoni ceremónián francia rendezők és a Lumiere Intézet igazgatója, Bertrand Tavernier emlékeztettek arra, hogy Forman filmjeivel küzdött a szabadságért, szembeszállt a hatalommal és intézményeivel, és nem volt hajlandó elfogadni a hollywoodi játékszabályokat sem.
    Thierry Fremaux, a fesztivál igazgatója is azt emelte ki méltatásában, hogy Forman az egykori Csehszlovákiában először a kommunista rendszer, később Hollywood nyomásával szállt szembe, és mindig sikerült felülkerekednie.
    A fesztiválon retrospektív vetítéssorozaton láthatta a közönség a cseh filmes alkotásait.
    Forman, aki 1968-at követően emigrált Csehszlovákiából, a Száll a kakukk fészkére és az Amadeus című filmjeiért nyerte el a rendezői Oscar-díjat. Nagy hatású filmjei között emlegetik a hatvanas évekbeli cseh újhullámban született Fekete Péter és a Tűz van, babám!, az 1979-ben bemutatott Hair, a nyolcvanas évekbeli Ragtime és Veszedelmes viszonyok, majd a kilencvenes évekbeli Larry Flynt, a provokátor és az Ember a Holdon című alkotásait.
    Az évente októberben megrendezett lyioni filmmustra tavaly Clint Eastwoodot tüntette ki a Lumiere-díjjal.