Életműdíjat kapott Woody Allen a San Sebastián-i Filmfesztiválon

Film

"Amikor közölték velem, hogy pályámért díjat akarnak adni, első gondolatom az volt, hogy visszautasítom - árulta el a láthatóan meghatott amerikai művész. - Elvégre nem vagyok sem orvos, sem tudós, aki valami nagy dolgot fedezett volna fel. Ám később arra gondoltam: a filmjeim hatásos eszközök álmatlanság ellen. Ezért úgy döntöttem, hogy elfogadom a díjat."

Allen a filmfesztivál kapcsán szóvá tette a hazájában korlátozott művészi szabadságot, amelyet a politikai helyzetre vezetett vissza. Emiatt úgy döntött, hogy következő filmjét nem az Egyesült Államokban, hanem Londonban fogja forgatni.

"Az élet távlatait nagyon borúlátóan ítélem meg. Az élet alapvetően szomorú. Számomra a pohár nem félig teli, hanem teljesen üres" - fogalmazott a rendező, aki nem éppen lelkes híve a jelenlegi washingtoni kormánynak. Mint közölte, "ha George Bush ismét megnyeri az elnökválasztást, az abszolút tragédia lesz".

Versenyen kívül bemutatott filmjét, a Melinda és Melinda című alkotást bekonferálva Allent ezúttal sem hagyta cserben a humorérzéke. A közönséghez fordulva így szólt: "Remélem, tetszeni fog önöknek ez a film. Megtettük, ami tőlünk telt. Ha mégsem nyerné el a tetszésüket, ne aggódjanak, a múlt héten fejeztem be egy újabb film forgatását."

Allen mellett a szintén amerikai Annette Bening és Jeff Bridges részesült Donostia-díjban az 52. San Sebastián-i Filmfesztiválon.