ÉletREKLÁM-díjkiosztó a Toldiban

Film

A második alkalommal kiírt életREklám felhívása március 15-én járt le. A pályázatot Magyarországon ezúttal is a BuSho (Budapest Short) Filmfesztivál koordinálta. A kiírásra végül összesen 11 országból 78 nevezés érkezett. A szervezők nagy örömére a főként magyar alkotások mellett küldtek nevezést finn, német, indiai, francia, olasz, portugál, román, szerb és amerikai filmesek is. 

A verseny célja az volt, hogy az alkotók olyan egyperces filmeket készítsenek, melyek illeszkednek az idei tematikába, ami a "20 év szabadság!?" volt. Az ezúttal a daazo.com videómegosztó jóvoltából már online is nevezhető alkotásokat három országban (Csehország, Magyarország, Szlovákia) külön-külön zsűri értékeli és díjazza, majd a legjobbakat továbbítja a március 31-i pozsonyi döntőre. 

Az így döntőbe került rövidfilmek közül kerül majd ki a végső győztes, akinek 3000 euró fődíj a jutalma. A magyar zsűriben ezúttal is részt vesznek Bollók Csaba és M. Tóth Géza filmrendezők, de csatlakozott hozzájuk az első alkalommal megrendezett életREklám-workshop vezetője, Xantus János, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára is. 

A workshopot a prágai FAMU és a pozsonyi VSMU egyetemek mellett Budapesten a Színház- és Filmművészeti Egyetem koordinálta, és meghívást kaptak még rá a MOME, az ELTE és a Képzőművészeti Egyetem hallgatói is. A szakmai munkát irányító bizottság mintegy 25 alkotó munkáját követte figyelemmel.