(MTI) - Az 1931. október 25-én született Annie Girardot nem készült színésznek, eredetileg ápolónő volt. Csak húszéves korában iratozott be a párizsi Conservatoire színész szakára, ahol 1954-ben kapta meg diplomáját. A Comédie Francaise társulatának lett tagja, közben rádiós és tévés szerepeket is vállalt, sőt éjszakai klubokban is fellépett. Az 1950-es évek derekán állt először felvevőgép elé André Hunebelle Tizenhárman az asztalnál című filmjében. Hamarosan a közönségfilmek sztárja lett, a nemzetközi sikert és a szakmai elismerést 1960-ban Luchino Visconti Rocco és fivérei című alkotása hozta meg számára. A mára klasszikussá vált alkotásban Nadját, a prostituáltat játszotta kiválóan, filmbeli partnerével, Renato Salvatorival később a valóságban is házasságot kötöttek.
Annie Girardot a későbbiekben sokat forgatott, ugyanúgy vállalat könnyed hangvételű vígjátékokat (A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl, csak fecseg, Nem zörög a haraszt..., Ellopták Jupiter fenekét) mint fajsúlyosabb mondandójú filmdrámákat (Egy rendkívüli nő, Dillinger halott, Mindenkinek a maga keresztje). Neve vonzotta a közönséget, vibráló, temperamentumos, élénk eszű, csipetnyi humorral is megfűszerezett asszonyfigurái ma is népszerűek.
Magánéletét és szakmai pályafutását hullámhegyek és -völgyek egyaránt jellemezték. Férjével néhány év után elváltak útjaik, noha a házasság csak Salvatori 1988-ban bekövetkezett halála után ért véget hivatalosan.
Próbálkozott saját filmstúdió alapításával, de az ügyletnek nem sokkal később pénzügyi bukás lett a vége. Ötvenévesen kalandba bonyolódott a nála sokkal fiatalabb Bob Decout zeneszerzővel, akivel revüszínházat alapított a Casino de Paris mellett. A románcnak hamarosan vége lett, a színésznő pedig hosszú évekig nyögte az adósságokat.
A kilencvenes években volt néhány munkanélküli éve, aztán megtalálták a korának megfelelő idős asszonyszerepek. 1996-ban a legjobb női mellékszereplőnek járó César-díjat - a legrangosabb francia filmes kitüntetést - kapta azért az alakításért, amelyet Claude Lelouch XX. századba helyezett Nyomorultak című filmjében nyújtott. A díjátadáson sírással küszködve mondta: "Látjátok, még nem haltam meg". A César-díjat összesen háromszor kapta meg, először 1977-ben, majd 1996-ban és 2001-ben.
Nemrég igazi, kiállhatatlan vénasszonyt játszott Isabelle Huppert oldalán a Zongoratanárnőben, amely Elfriede Jelinek azonos című regényéből készült. Később a halál gondolatával barátkozó idős hölgyet alakított a Parázsló kor című kanadai-francia produkcióban.
A színházhoz sem lett hűtlen: Párizsban évekig játszották Daniel Soulier A Zambézi vízesés című drámáját, amelyben egy ellenszenves anya szerepében nyűgözte le a közönséget. Jótékonysági célokból vállalta, hogy egy internetes árverésen arcát és mosolyát adja Leonardo Mona Lisa című képéhez. Egy alkalommal elárulta, pályafutását a Comédie Francaise színpadán szeretné befejezni, és érzi, hogy egyszer ennek is eljön majd az ideje. Erre azonban már nem került sor, a színésznő az utóbbi években Alzheimer-kórban szenvedett, ezt 2006-ban hozták nyilvánosságra.
