Elhunyt a Ghost metró szelleme, Vincent Schiavelli

Film

Az 1948. november 10-én Brooklynban született Vincent Schiavelli-t a Vanity Fair 1997-ben Amerikai egyik legjobb karakterszínészének választotta. A népes családban felnőtt és három éves korától szakács nagyapja által nevelt művész, érettségi után a NYU's Tisch School of Arts-ban tanulta ki a színészmesterséget. Itt ismerkedett meg Milos Formannal, aki nemsokára le is szerződtette első amerikai filmjéhez, az Elszakadáshoz (Taking Off - 1971). A cseh rendezővel ezek után még négy mozit készített a jellegzetes külseje és természetesen tehetsége miatt előszeretettel foglalkoztatott Schiavelli.

Kevesen tudják, de Schiavelli alakította az amerikai televíziózás történetében az első nyíltan meleg férfit (The Corner Bar, 1972-73). Három évtizedes pályafutása alatt több mint 120 filmben és televíziós műsorban szerepelt, így az Amadeusban, a Száll a kakukk fészkére című -szintén - Forman műben, A nagy Gatsby-ben vagy az X-aktákban, de talán legemlékezetesebb alakítása a Ghost című film metró-szelleme volt.

Schiavelli az elmúlt néhány évben már szinte csak olasz filmekben és tévés produkcióban játszott, visszavonultan élt családjával a szicíliai Polizzi Generosa-ban. A mozi mellett a művész másik nagy szenvedélye a főzés volt, három szakácskönyvet is írt, és számtalan cikket írt különféle gasztronómia magazinok számára, amiért 2001-ben megkapta a James Beard Újságírói Díjat.

Vincent Schiavellinek két házasságból két gyermeke született.