Elhunyt Jankura Péter operatőr

Film

Jankura Péter 1946. február 27-én született Budapesten. 1965-től 1969-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőr szakos hallgatója volt, vezető tanárai Máriássy Félix, Makk Károly, Pásztor István, Illés György és Zsombolyai János voltak. 1970-ben szerzett operatőri diplomát.
 

jankurapeter_idegenarcok.jpg
Jelenet az Idegen arcokból
 
Sára Sándor, Szécsényi Ferenc és Ragályi Elemér mellett dolgozott asszisztensként, illetve másodoperatőrként, közben a Balázs Béla Stúdióban önállóan forgatott néhány rövidfilmet, köztük a Gazdag Gyula rendezte Hosszú futásodra mindig számíthatunk, A válogatás vagy a Határozat című filmeket, Sipos István Mit keres június? című alkotását, vagy Szörény Rezső rendezését, a Kivételes időszakot.
 
1973-ban nevezték ki operatőrnek, azóta 22 játék, illetve hosszú-dokumentumfilmet, jó néhány tv-filmet, tv-játékot és rövidfilmet forgatott többek között Ember Judittal, Elek Judittal, Sára Sándorral, Huszárik Zoltánnal, Szörény Rezsővel, Mihályfi Imrével, Böszörményi Gézával, Kabay Barnával, Zsigmond Dezsővel. Fontosabb filmjei között van a Tisztelet az öregasszonyoknak, a Holnap lesz fácán, az Idegen arcok, A piacere, a Tükörképek, a Csontváry, a Szívzűr, az Érzékeny búcsú a fejedelemtől, A fekete kolostor, a Száműzöttek és a Csajok.
 
1981-ben Balázs Béla díjat kapott, 1987-ben elnyerte a Film- és tévékritikusok díját A fekete kolostor című filmért, 2006-ban a montenegrói Barban megrendezett Nemzetközi Televíziós Fesztiválon a Legjobb operatőr címet nyerte el egyik utolsó munkájáért, A Közvetítő című dokumentumfilmért.
 
Rendszeresen dolgozott a Duna Tv irodalmi, művészeti műsoraiban külsős operatőrként; tagja volt a Magyar Operatőrők Társasága vezetőségének, a Magyar Filmművészek Szövetségének, a Filmjus Alapítvány kuratóriumának és több éven át a Magyar Mozgókép Közalapítvány Tudományos Ismeretterjesztő Filmek Szakkollégiumának.