Elhunyt Matatek Judit

Film

 

Matatek Judit 1976. február 25-én született Sümegen, látását egy rosszindulatú daganat miatt veszítette el 4 éves korára; most egy szintén rosszindulatú daganatba halt bele. Hatévesen került a Vakok Általános Iskolájába, ahol zongorázni és gitározni tanult; három évig futott, távolugrott, majd rendszeresen evezett is. A József Attila Gimnáziumba járt, érettségi után pedig jogi egyetemre ment, de abbahagyta, és gyógymasszőrnek tanult. 

2001-ben felvették az ELTE BTK történelem és kulturális antropológia szakára. Ugyanebben az évben vállalt szerepet Tímár Péter Vakvagányok című filmjében ? a nagyközönség előtt ez tette ismertté. A mű cselekménye szerint két tehetségtelen rockzenész jó pénzért elvállalja, hogy megírja és betanítja az A ludak megfagynak című musicalt a Vakok Intézete tanulóinak... 

"Ez a film vakoknak készült. Köszönjük, hogy ön is megnézi" ? olvasható a Vakvagányok főcímében. A film egyik célja az volt, hogy közelebb hozza egymáshoz a látókat és a nemlátókat. A kísérleti filmként is értékelhető alkotást mindkét csoport tagjai élvezhetik, a vakoknak pedig a film során hallható folyamatos narráció nyújt segítséget. 

Matatek Judit sokat tett a társadalmi szemléletformálásért is: a segítséggel élők társadalmi integrációjáért dolgozó Mosolyország Alapítvány egyik nagykövete volt. A Vakvagányokon kívül más filmben nem játszott, de szerepelt ? a Tímár-filmben szintén megjelenő ? Bozsik Yvette táncos-koreográfus tavaly bemutatott Lélektánc című előadásában, mely vakok és gyengénlátók, mozgássérültek és ép táncosok közös produkciója volt.