Elhunyt Peter Boyle, "Raymond" apja

Film

Peter Boyle, a Szeretünk Raymond apja, hetvenegy éves amerikai karakterszínész kedd este New Yorkban hunyt el. Alakításáért hét Emmy-jelölést is begyűjtő Boyle filmes karrierje a ?60-as évek végén indult. A szerzetességet a mozi világáért felcserélő színész, aki egyébként mély barátságot ápolt John Lennonnal (esküvői tanúja is a zenész volt), első igazán jelentős szerepét 1970-ben kapta. Negyedik játékfilmjét, a Joe-t lelkesen fogadta a közönség, a kritikusok ódákat zengtek játékáról.

És ha egy szekér beindul: a hetvenes években olyan alkotások következtek, mint Mel Brooks nagyszerű Ifjú Frankenstein-je (1974) vagy Scorsese Taxisofőrje (1976), majd A Poszeidon kaland (1979). A nyolcvanas-kilencvenes években Boyle feltűnt a Vörös zsaruban, az Álomcsapatban, a Télapu első és második részében, az Aludj csak, én álmodom című nagysikerű romantikus moziban, illetve a 2001-es Szörnyek keringőjében.

Legutóbb a Télapu 3.-ban bukkant fel, de idén tavasszal még a kamera előtt állt a Shadows of Atticus című családi filmben is.