Elhunyt Petróczy Sándor

Film

(MTI) - A filmes szakma háttérembereként évtizedeken át moziüzemeltetéssel és filmforgalmazással foglalkozó Petróczy Sándor filmes kötődése révén néhány perc erejéig több magyar filmben is szerepelt - mondta el Kálomista Gábor filmproducer.
 
Petróczy Sándor 1942. május 1-jén született Debrecenben. A szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1966-ban szerzett magyar-történelem szakos diplomát, majd a Csongrád megyei Moziüzemi Vállalatnál helyezkedett el, mint műsorcsoport-vezető. A vállalatnál és jogutódjainál osztályvezetőként, igazgatóhelyettesként, majd 1987-től igazgatóként dolgozott.
 
A filmklubmozgalom szervezésében és működtetésében tevékenykedett. Alapító és elnökségi tagja volt a Magyar Filmklubok Szövetségének, majd a Mozisok Országos Szövetségének elnökévé választották.