Lehmant az Akadémia hatszor is Oscar-díjra jelölte, míg az Amerikai Írószövetség kilencszer nominálta a legnagyobb elismerésére, amelyből ötöt (Sabrina-1955, Anna és a sziámi király-1957, West Side Story-1962, A muzsika hangja-1966, Nem félünk a farkastól-1967) sikerült elnyernie. 2001-ben az a megtiszteltetés érte, hogy elsőként az Oscar-díj történetében egy forgatókönyvíró vehette át az életműdíjat. Lehman ki is használta az alkalmat, hogy állást foglaljon az Amerikai Írószövetség által kezdeményezett harcban, hogy a forgatókönyvírókat a rendezőkhöz hasonlóan ismerjék el a filmek szerzőiként.
"Túl gyakran vagyunk mellőzve, szenvedünk a névtelenségtől, így kérem az összes kritikust, hogy egyszer s mindenkorra véssék a fejéükbe, hogy a filmkészítés a forgatókönyvírással kezdődik és azzal is ér véget" - intézet felhívást Lehman az Oscar-díj átvétele után a pódiumról.
Mel Shavelson, író, Lehman barátja a következőket nyilatkozta a forgatókönyvíróról: "Ernie egyike volt azon forgatókönyvíróknak, akik még Hollywood aranykorát képviselték. Zseniális írásai a karakterek ábrázolás mintapéldái".
A veterán filmes 1979-ben intett búcsút a filmezésnek, utolsó munkája egy minisorozat volt, mely a The French Atlantic Affair című francia regényt dolgozta fel.
