Elindult a Prizma honlapja

Film

 

A Prizma azzal a célkitűzéssel jelent meg, hogy egy olyan mozgóképpel és vizuális kultúrával foglalkozó folyóiratot indítsanak útra, amely a tudományos igényesség mellett fiatalos és újszerű témaválasztásával, a szaktudományos zsargonnál érthetőbb, szélesebb körben is érdeklődésre számot tartó fogalmazásmódjával jelentősen hozzájárul a magyar nyelvű, filmről és mozgóképről folytatott diskurzushoz.

A szaklap első számának bemutatóját július 10-én tartották a szerkesztők a budapesti Nyitott Műhelyben. A David Cronenberg rendező munkásságával foglalkozó lapszámba a frissen indult honlapon bele is lapozhatunk, de a site-on a nyomtatott verzióban olvasható tanulmányokon kívül is találunk írásokat a témában, például Roboz Gábornak a Karambol című J.G. Ballard-adaptációról és Sepsi Lászlónak Cronenberg cameóiról szóló cikkét, míg Szabó Noémi a nemrégiben megjelent Zsánerben című könyvről és DVD-mellékletéről jelentkezik recenzióval.

A Prizma honlapja ezenkívül praktikus információkat is felsorol: megtudhatjuk például, mely budapesti, pécsi, debreceni, győri és szolnoki árusító helyeken vásárolhatjuk meg a folyóiratot, de elolvashatjuk a lap szerkesztőinek felhívását is, mely szerint szerzőket keresnek tervezett lapszámaikba (Magyar műfaji film, Jim Jarmusch, Erotika és pornográfia a filmművészetben). Jelentkezni a prizma.folyoirat@gmail.com e-mail címen lehet. Minden további részlet elolvasható a site-on.