Elmarad az Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál

Film

(MTI) - Elekes Szentágotai Blanka elmondta: bár a szervezéssel előrehaladtak, a bemutatásra szánt filmek egy részét lefoglalták, s több neves külföldi filmes is elfogadta a meghívást, a támogatások csökkenése és a költségek növekedése miatt a szervezők kénytelenek voltak lemondani az esemény megrendezéséről.
    Tájékoztatása szerint a fesztivál támogatói közül a város önkormányzata 20 millió forintról 10 millióra csökkentette a hozzájárulást, néhány szponzor is visszavonta támogatási ígéretét, illetve csökkentette annak mértékét, ezért nem sikerül biztosítani a fesztivál mintegy félmillió eurós (több mint 120 millió forintos) költségvetését.
    Az idei rendezvényre eddig kapott támogatásokat visszajuttatják a szponzoroknak, a felmerült költségeket pedig kifizetik - mondta a fesztivál igazgatója.
    Székesfehérváron az idén rendezték volna meg harmadik alkalommal az Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivált.
    Május 28. és június 3. között a mozikat több szekcióban vetítették volna le. Az európai versenyprogram keretében 10, a nagy fesztiválsikereket bemutató panoráma szekcióban 10-12 filmet szándékoztak bemutatni.
    A Tér-kép programban az afrikai kontinens filmterméséből válogatott művek kerültek volna vászonra, a 66-os út szekcióban pedig a független amerikai alkotók munkáit láthatta volna a közönség.