(MTI/Reuters/AFP) - A kanadai születésű Ford, bár rokona volt az ország első miniszterelnökének, Sir John A. MacDonaldnak, és egyenes ági leszármazottja Martin Van Buren néhai amerikai elnöknek, mégsem a politika felé orientálódott, amikor családjával nyolcéves korában Kaliforniába költözött. 1939-ben fedezte fel őt egy hollywoodi tehetségkutató, és néhány kisebb szereppel mutatkozott be, de 1942-ben már eljátszhatta a Jack London regényéből, a Martin Edenből készült film főszerepét. Ezután bevonult a tengerészgyalogsághoz, és részt vett a normandiai partraszállásban is. Ezért 1992-ben megkapta a francia Becsületrendet. A háború után, 1946-ban indult be igazi karrierje, a Gilda című filmmel. A maga korában "botrányosan erotikus" műben eszményi párost alkotott Rita Hayworthtel, akivel összesen öt közös filmet készítettek. De legalább ennyire fontos volt pályafutása számára, hogy ugyancsak 1946-ban Bette Davis oldalán játszott az Elrabolt életben. A kemény, hidegvérű férfi szerepköre ideális volt számára, ezért számos westernben és krimiben szerepeltették. Egy időben Hollywoodban azt tartották, hogy ő volt a leggyorsabban tüzelő cowboy, még John Wayne-t is lekörözte. Jellemének "sötét oldalait" aknázta ki Fritz Lang két filmben is, a Nagy hőségben és az Emberi vágyakban.
Glenn Ford pályájának egyik csúcsát jelentette az 1955-ben készült Palatábla dzsungel. Richard Brooks filmjében egy fiatal, halk szavú tanárt alakított, aki egy külvárosi iskola elvadult kamaszaiba próbál tudást és emberi érzéseket csepegtetni. A mű több szempontból is filmtörténeti jelentőségű: ez lett a prototípusa a későbbi híres "tanár-diák" filmeknek, mint a Tanár úrnak szeretettel, a Holt költők társasága vagy a Veszélyes kölykök, ebben szól először amerikai film, még óvatos módon, a faji problémáról (Sidney Poitier játszik benne egy fekete diákot), és ebben hangzik fel először a moziban rock and roll: Bill Haley Rock Around The Clock című száma. 1961-ben ismét visszatért Bette Davis mellé az érzelmes Maréknyi csodában. 1966-ban a filmvásznon is feleleveníthette háborús élményeit a Párizs ég? című alkotásban, amelyben a partraszállás amerikai főparancsnokát, Omar Bradley tábornokot személyesítette meg. Nem sokkal később ismét valódi egyenruhát öltött: mint tartalékos tengerészgyalogos tiszt, dzsungelakciót vezetett Vietnamban. Az 1970-es évektől inkább tv-filmekben szerepelt, de 1978-ban ő játszotta Christopher Reeve nevelőapját a Superman első epizódjában. Még tavaly is kamera elé állt, de többszöri agyvérzése végzetesen megrendítette egészségi állapotát.
Ford természetes tehetség volt, aki saját állítása szerint minden filmjében önmagát játszotta. "Számomra a színjátszás egyenlő az igazsággal. Nem az a fajta színész vagyok, aki képes mindig más figurába belebújni, mint Laurence Olivier. El sem tudok képzelni magamnak nagyobb szörnyűséget, mint hogy Shakespeare-t kelljen játszanom" - nyilatkozta egyszer. Mindössze két dologra volt kényes: a kamerának mindig arcának baloldalát kellett mutatnia (mert egyszer egy ló megrúgta állkapcsa jobboldalát), és utálta, ha sürgetik. Ha mégis megpróbálták siettetni, azt mondta: "Egysebességes vagyok".
