Először önálló szekcióban az animációk a Filmszemlén

Film


gondolatokapinceben.jpg
Gondolatok a pincében
 
Az idei mustrán fontos szerep jut az animációnak, a versenyprogramba 11 alkotást válogatott be a Báron György, Féjja Sándor, Varga Csaba filmes szakemberekből álló előzsűri. A legjobb alkotásnak járó díjért száll harcba Ballai Tóth Roland Ára 2,70 Ft, Békés Rozi Villamos, Bertóti Attila Ariadné fonala, Farkas Júlia Izmos királylányok, Hegedüs 2 László Rögtön jövök, M. Tóth Éva Zenit, Molnár Tünde Simon vagyok, valamint Rófusz Kinga A sellő és a halász című filmje, csakúgy mint az Orsolya Szederkényi Bellától, Tóth Roland Gondolatok a pincében, Wonház Annamária Falun címet viselő munkája. 
    

komuveskelemen.jpg
Kőműves Kelemen
 
A magyar animáció mesterei szekcióban vetítik Cakó Ferenc Érintés, Gyulai Líviusz Az őrangyal, Jankovics Marcell Az ember tragédiája, Richly Zsolt Kőműves Kelemen, Rófusz Ferenc Ticket/Freedom, illetve Szoboszlay Péter 100 éve történt - A világot jelentő deszkák című alkotását. 
    
Szép számban tűznek műsorra animációs gyerekfilmeket a szemlén, a közönség összesen 16 mesefilmet láthat, például a Bóbita, a Becsinált leves, a Jövős-menős karácson, a Csillagszedő Márió vagy épp a A hazudós egér című filmet. 
    

szent_peter_daciaja.jpg
Szent Péter Daciája
 
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem filmösszeállításában kilenc alkotást vetítenek, ezek címe Mime Appétit (rendező: Bucsi Réka, Varga Petra), Öt, hat, hét (Fekti Balázs), Mézes-mázos (Jurik Kristóf, Tóth Luca), Ill Nino - Finger paiting (Kádár Róbert), Változás (Kiss Virág), Szent Péter Daciája (Kreif Zsuzsanna), Sodrás - Corriente (Szabó Dorottya), Szofita land (Tari Zsófia).
    
Az animációs versenyszekció zsűrijében Báron György filmkritikus, egyetemi tanár, Radu Igazság animációs rendező, festőművész és Varga Balázs filmtörténész foglal helyet.