Mint arról korábban beszámoltunk, az amnéziás szuperügynök legújabb kalandjairól mesélő film nemrégiben (még a múlt év végén) bajba került, hiszen Paul Greengrass rendező otthagyta a projektet, miután a producerek újraíratták a már kész (és a direktor által jóváhagyott) forgatókönyvet saját emberükkel, és erről nem egyeztettek Greengrass-szel.
Korábban ugyan már bejelentették, hogy a negyedik részben is Matt Damon fogja Jason Bourne szerepét játszani, és a rendező távozásakor sem merült fel, hogy vele együtt ő is otthagyná a filmet, de ennek ellenére még erre is volt esély, mivel a színész korábban többször is kinyilvánította a direktorhoz fűződő lojalitását.
A legújabb hírek szerint azonban a sztár bejelentette, hogy sok idő fog még eltelni addig, amíg újra a nagyvászonra lép mint az amnéziás szuperkém, mivel az egyelőre cím nélkül futó Bourne 4. folytatás- helyett előzményfilm lesz, melyben egy új (vélhetően fiatalabb) színész debütál majd Bourne-ként.
"A Bourne 4. valószínűleg afféle előzmény lesz, amit egy másik direktor rendez majd, és egy másik színész lesz a főszereplője. Mi majd csak ezután készíthetünk egy újabb Bourne-filmet. Erre várhatóan majd csak olyan öt év múlva kerülhet sor. De ehhez persze még egy forgatókönyvre is szükségünk lenne..." ? nyilatkozta Matt Damon.