Eminem az új Sandler-filmben

Film

 

"Először eléggé meg voltam ijedve, hogy vele fogok dolgozni. Sok furcsa dolgot lehet róla hallani, meg a dalaiban is elég rázós dolgokat üzenget. Aztán kiderült, hogy teljesen normális srác, és nem mondhatsz neki olyat, amitől megsértődne" ? árulta el az MTV.com-nak Judd Apatow, a film rendezője. 

Azt egyelőre nem tudni, milyen szerepet kapott Eminem a Ki nevet a végén című komédiában, melyben egyébként Adam Sandler egy halálos beteg komikust alakít, aki az élettől búcsúzva igaz barátságra vágyik, ezért szárnyai alá vesz egy még ismeretlen, de tehetséges fiatal kollégát. 

A Ki nevet a végénben amúgy nem Eminem lesz az egyetlen rapper: megjelenik ugyanis benne a Wu-Tang Clan-os RZA is, akinek szintén nem ez az első filmszerepe (korábban többek közt az Amerikai gengszterben vagy a Szellemkutyában láthattuk). 

A két zenészen és Adam Sandlerön kívül pedig olyan színészek játszanak még a filmben, mint Seth Rogen, Leslie Mann, Jonah Hill vagy Eric Bana. A vígjáték érdekessége pedig (mint arról korábban már beszámoltunk), hogy valószínűleg civil arcok is felbukkannak majd benne, hiszen korábban az interneten, pontosabban a MySpace nevű közösségi oldalon is kerestek hozzá szereplőt. 

A 40 éves szűz és a Felkoppintva rendezőjének új munkáját ? eredeti címén a Funny People-t ? az eredetileg tervezettenél kicsit később, idén december 3-án mutatják be a magyar mozik.