Emmanuel Mouret nem bánja, ha Woody Allenhez hasonlítják

Film

(MTI) ? Jól ismerem Woody Allen munkásságát és csodálom. Természetesen pontosan látom a különbözőségeket is ? fogalmazott A szerelem művészete című film rendezője, aki olyan alkotásokat jegyez, mint a Csak egy csók vagy a Kényeztess! című romantikus vígjáték. "Van közös pont köztünk, például a témaválasztásunk" ? jegyezte meg Emmanuel Mouret, akinek filmjei általában a párkapcsolatokról, az azokat nehezítő neurózisokról szólnak.
 
A Szerelem művészete több, csak ritkán találkozó szálon vezeti a cselekményt. A szereplőknek többnyire a monogámiával gyűlik meg a bajuk: a fiatalok például attól tartanak, hogy elveszítenek valamit, ha nem keresnek új élményeket, egy idősebb nő pedig csak egyszerűen több férfira vágyik. A párok életét csupán a szerelem hozza közös nevezőre, aminek feléledését Mouret romantikus klasszikus zenei dallamokkal tesz még hangsúlyosabbá. "A zenének fontos szerep jut ebben a filmben, a boldogságot jeleníti meg. A zene képes a legtökéletesebben kifejezni az emberi érzéseket, olyan, mint egy érzelmi narráció" ? magyarázta a rendező.
 
Arra kérdésre, hogy az általa kitalált és leforgatott történetek mennyiben épülnek a saját életére, Emmanuel Mouret kitérő választ adott, mondván ezeket a történeteket "csak az ábrándjaiban" élte meg. "Egyesek bűnügyi hírekben, mások szociológiai tanulmányokban keresik filmjeik témáját, én az ábrándjaimban" ? hangsúlyozta a rendező, hozzátéve, az álmok is képesek pontosan ábrázolni a valóságot.
 
A film apró történeteit általában a női szereplők határozzák meg, ők a kezdeményezők, amit Emmanuel Mouret azzal indokolt, hogy rendezőként szereti a legszínesebb szerepeket színésznőkre osztani. A filmes kitért arra is, hogy nem tartja a szexualitást a párkapcsolatok legjellemzőbb aspektusának, viszont úgy látja, hogy a szex alkalmas tipikus helyzetek, konfliktusok ábrázolására.
 
"A film a szex körül forog. Inkább azt a kérdést boncolgatom, hogy tabuként kell-e kezelni ezt a témát?" ? tette fel a kérdést a rendező. Mouret szerint Franciaországban a társadalom nyíltan, felvilágosultan képes beszélni a szexualitásról. "Érdekesebb téma, mint a politika, nem?" ? jegyezte meg.
 
A forgatásról elmondta: minden jelenetben igyekeztek minél bensőségesebb hangulatot teremteni. "Profi színészekkel dolgoztam, így nem ütköztem egyszer sem nehézségekbe" ? tette hozzá. A filmben feltűnik Pascale Arbillot, Ariane Ascaride, Frédérique Bel, Francois Cluzet, Julie Depardieu, Judith Godréche, valamint ő maga is.
 
Arra a kérdésre, hogy miről szeretne legközelebb forgatni, azt felelte, hogy a következő filmje is a párkapcsolatokról fog szólni. "A bűnbeesés, a bűn lesz a témája" ? tette hozzá. "Általában csak az írás befejeztével döbbenek rá, miről is szól a történet" ? árulta el.
 
A villámlátogatásra Budapestre érkezett rendező arról is beszélt, hogy nem szokta filmjeit elkísérni a külföldi bemutatókra. "Nem is tudtam például, hogy a Csak egy csókot is vetítették Magyarországon, nem is rossz eredménnyel" ? tette hozzá. A 85 perces Szerelem művészetét jelenleg a világ mintegy 30 országában vetítik, Koreától Brazíliáig, Kanadától Argentínáig ? árulta el.