EsoDoc - társadalmi témájú dokumentumfilmek Európában

Film

A résztvevők és tanárok a társadalmi témájú dokumentumfilm készítés iránt elkötelezett, különböző európai országokból érkezett filmes szakemberek.

Az ESoDoc képzés a civil szervezetek olyan kommunikációs és arculattervező szakembereihez szól, akik fejlődő országokkal foglalkoznak, illetve akik elkötelezték magukat szociális, egészségügyi és környezetvédelmi ügyek szolgálatába: a dokumentumfilmes szektor szakembereinek, független producereknek, íróknak, újságíróknak és a médiában dolgozóknak.

Az ESoDoc kurzus célja hogy fórumot teremtsen a dokumentumfilm-gyártás említett szereplői számára, valamint a civil (NGO) és a non-profit (NPO) szervezetek új kommunikációs lehetőségeinek kiépítése.

Az ESoDoc 2005 kurzusra 12 Európai országból 23 résztvevő jelentkezett. A résztvevők egyben képviselik régiójuk történelmét és nézőpontját a szociális témájú dokumentumfilmek szempontjából így a kurzuson a szervezők reményei szerint, létrejöhetnek közös kezdeményezések a Kelet és Nyugat között.

A kurzus nemzetközi hírű oktatói többek között: Almási Tamás rendező, Igor Blazevic (One World International Film Festival), Jacek Petrycki (Wajda Film School), Patrice Barrat (Article Z), Hugh Purcell az ESoDOc tanulmányi igazgatója, Ritchie Cogan (One World Broadcasting Trust), Heino Deckert (Berlin), Neelima Mathur, (Formedia), Susan Gray (Boston, USA) és Tamubzai Madzimurea (SACOD).