(MTI) - "Idén a világ mozijának nagy nevei lesznek jelen" - hangsúlyozta Thierry Frémaux művészeti igazgató a világ egyik legrangosabb filmes seregszemléjének számító, május 13. és 24. között megrendezendő Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programját ismertető csütörtöki párizsi sajtótájékoztatón. "Muszáj volt szelektálni és az új arcok elsősorban az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) nevű válogatásban kaptak helyet, amely szintén része a hivatalos programnak" - tette hozzá. A hetvenes évek a kelet-európai mozi nagy korszaka volt, mostanra azonban beért Ázsia, s bár idén kevesebb japán nevezés érkezett a korábbiaknál, a Fülöp-szigetek, Tajvan és Dél-Korea is képviselteti magát a versenyben. A válság viszont úgy tűnik, elsősorban a forgatókönyvírók sztrájkja miatt az amerikai filmiparban érezteti hatását - mutatott rá Frémaux.
A 120 ország által benevezett csaknem 1700 játékfilmből 52 kapott meghívást a hivatalos program különböző szekcióiba, ebből 46-nak Cannes-ban lesz a világpremierje. Az Arany Pálmára jelölt húsz versenyfilm közül 11 európai és hat ázsiai, s a rendezők többsége nem először versenyez Cannes-ban.
Igazi visszatérő vendégnek számít a Ponyvaregénnyel 1994-ben Arany Pálmát nyert Quentin Tarantino. A rendező által csak spagetti westernnek nevezett második világháborús versenyfilm címe Becstelen brigantyk, főszereplői Brad Pitt és Diane Kruger. Szintén nyert már Arany Pálmát a brit Ken Loach, aki Looking for Eric (Eric keresése) címmel Eric Cantona labdarúgóval készített filmet, hasonlóan a dán Lars von Trierhez, akinek Antichrist (Antikrisztus) című alkotásában Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg egy gyermeküket elvesztett házaspárt alakít.
Az osztrák Michael Haneke is volt már fődíjas 2001-ben, Das Eisse Ban (Fehér szalag) című drámája az első világháború előtti Németországban játszódik. Pedro Almodóvart is díjazták már Cannes-ban. A spanyol rendező Los Abrazos Rotos (Megszakadt ölelések) című szerelmi történetének főszerepét Penélope Cruz alakítja.
Az új-zélandi Jane Campion volt az első női rendező, aki 1992-ben Arany Pálmát nyert. A Zongoralecke után ezúttal Bright star (Fényes csillag) címmel John Keats romantikus költőről és szerelmeiről szóló alkotásával kapott meghívást. A fesztivál doyenje a francia mozi legendás alakja, a 86 éves Alain Resnais lesz, aki egy Christian Gailly-regényt filmesített meg. Franciaország további három filmmel képviselteti magát: Jacques AudiardUn prophete (Egy próféta), Xavier GiannoliA l'origine (Eredetileg) és Gaspar NoéSoudain le vide (Az üresség hirtelen) című alkotásaival.
A hatóságok engedélye nélkül forgatta Tavaszi lázas éjszakák című filmjét a kínai Lu Jö, aki 2005-ben Nyári Palota című alkotásával kapott először meghívását Cannes-ba. A francia rocksztárral, Johnny Hallyday-jel a főszerepben készítette Bosszú című krimijét a hongkongi Johnnie To. A tavalyi év után ismét jelen lesz a Fülöp-szigetekről Brillante Mendoza. Ázsiát képviseli még a dél-koreai Park Chan-wook és két tajvani rendező, Ang Lee mellett Tsai Ming-Liang.
A Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje a Pixar Stúdió Up című animációja lesz, zárásként pedig Jan KounenCoco Chanel és Igor Stravinsky című alkotását láthatja a fesztiválközönség. A zsűri elnöke Isabelle Huppert francia filmszínésznő.