Az Európai Filmdíjak 2009 jelöltjei

Film

 

Az Európai Filmakadémia több mint kétezer tagja ezt követően szavaz majd és dönt a győztesekről. A díjazottak pedig december 12-én, Bochumban vehetik át elismeréseiket. A jelöltek között idén több, számos más fesztiválon már bizonyított alkotást találunk, hiszen nominációt kapott a Cannes-ban és Edinburgh-ban díjazott Fish Tank, a magyar mozikba november 12-én érkező, cannes-i nagydíjas A próféta, a Golden Globe- és Oscar-nyertes A felolvasó, a nyolcszoros Oscar-díjas Gettómilliomos és az Arany Pálma-tulajdonos Haneke-mű, a Das weisse Band is. 

A legtöbb jelöléssel, szám szerint hattal A próféta büszkélkedhet, a Gettómilliomos öt, a Das weisse Band pedig négy nominációt érdemelt ki. De a jelöltek listájára olyan kisebb produkciók is felkerültek, mint például a hazánkban is bemutatott Vénasszonyok nyara. A két közkedvelt rendező, Pedro Almodóvar és Lars von Trier régen várt új alkotásai (a Megtört ölelések, illetve az Antichrist) azonban a legjobb film kategóriájában nem kaptak nominációt, a kisebb kategóriákon kívül "csak" a legjobb rendezők között jelölték őket. 

Van olyan is, aki pedig egymaga több filmjével is felhívta magára a figyelmet: Anthony Dod Mantle mind az Antichrist, mind a Gettómilliomos fényképezésével versenyez a legjobb operatőrök között (esélye azonban ettől nem lett nagyobb, mivel a két külön teljesítményt egy jelölésnek vették a szervezők). A jelöltek listájára két igen fiatal, 20 év alatti művésznek, az 1990-es születésű brit Dev Patelnek és az ugyanabban az évben született német David Krossnak is sikerült felkerülnie: előbbi ifjú színész a Gettómilliomos, utóbbi A felolvasó főszereplője. 

A fontosabb jelölések a következők: 

A legjobb európai film: 

Fish Tank (r.: Andrea Arnold, Nagy-Britannia) 

Engedj be! (Lat den rätte komma in, r.: Tomas Alfredson, Svédország) 

A próféta (Un prophéte, r.: Jacques Audiard, Franciaország) 

A felolvasó (The Reader, r.: Stephen Daldry, Németország?Nagy-Britannia) 

Gettómilliomos (Slumdog Millionaire, r.: Danny Boyle, Egyesült Királyság) 

Das weisse Band (r.: Michael Haneke, Németország?Ausztria?Franciaország?Olaszország) 

A legjobb európai rendező: 

Pedro Almodóvar (Megtört ölelések

Andrea Arnold (Fish Tank

Jacques Audiard (A próféta

Danny Boyle (Gettómilliomos

Michael Haneke (Das weisse Band

Lars von Trier (Antichrist

A legjobb európai színész: 

Moritz Bleibtreu (A Baader Meinhof csoport

Steve Evets (Barátom Eric

David Kross (A felolvasó

Dev Patel (Gettómilliomos

Tahar Rahim (A próféta

Filippo Timi (Vincere

A legjobb európai színésznő: 

Penélope Cruz (Megtört ölelések

Charlotte Gainsbourg (Antichrist

Katie Jarvis (Fish Tank

Yolande Moreau (Séraphine

Noomi Rapace (Män som hatar kvinnor ? The Girl with the Dragon Tattoo

Kate Winslet (A felolvasó

A legjobb európai forgatókönyvíró: 

Jacques Audiard és Thomas Bidegain (A próféta

Simon Beaufoy (Gettómilliomos

Gianni di Gregorio (Vénasszonyok nyara

Michael Haneke (Das weisse Band

A legjobb európai operatőr Carlo Di Palma-díja: 

Christian Berger (Das weisse Band

Anthony Dod Mantle (Antichrist és Gettómilliomos

Makszim Drozdov és Aliser Kamidkodzsajev (Bumazsnyij szoldat ? Paper Soldier

Stéphane Fontaine (A próféta

Az Európai Filmakadémia Prix d'Excellence nevű díja: 

Francesca Calvelli (vágó, Vincere

Catherine Leterrier (jelmeztervező, Coco Chanel

Waldemar Pokromski (smink és haj, A Baader Meinhof csoport

Brigitte Taillandier, Francis Wargnier, Jean-Paul Hurier és Marc Doisne (hang, A próféta

A legjobb európai zeneszerző: 

Alexandre Desplat (Coco Chanel

Jakob Groth (Män som hatar kvinnor ? The Girl with the Dragon Tattoo

Alberto Iglesias (Megtört ölelések

Johan Söderqvist (Engedj be!

A további jelöltekről a http://www.europeanfilmacademy.org/the-european-film-awards/nominations/ vagy a http://www.europeanfilmawards.eu/en_EN/nominations/films címen olvashatunk.