Fanboys: különleges vetítések

Film

Augusztus 6-án egy igazi filmcsemegét mutatott be Magyarországon az Odeon: a Fanboys - Rajongók háborúja (ahogy azt címe is jelzi) az odaadó rajongásról mesél nosztalgikus, ironikus és könnyed hangnemben rengeteg sztárvendég közreműködésével. 

A film egyetlen kópiáját kizárólag a budapesti Odeon-Lloyd moziban vetítik, és sajnos a forgalmazónak a mű reklámozására sem volt elegendő költségvetése. Bíznak abban ugyanakkor, hogy a szájreklám egyre több és több érdeklődőt csal el a Fanboysra. 

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a film díszbemutatóját múlt hét pénteken tartotta az Odeon, sajnos azonban (saját bevallásuk szerint) az esemény szervezését kissé elkapkodták, nem tájékoztattak róla megfelelően, így a premiert csak szerény érdeklődés kísérte ? hiába vonult fel "Darth Vader nagyúr" és kísérete, és hiába állítottak ki olyan relikviákat, melyek a nagymúltú Star Wars-merchandising első szériájából származnak. 

Most a forgalmazó szeretné kárpótolni mindazokat, akik szívesen eljöttek volna a rendezvényre, de későn jutott el hozzájuk a hír. Az Odeon-Lloyd moziban ezért a továbbiakban is rohamosztagosok érvényesítik a belépőjegyeket. Sőt augusztus 18-án, este 8 órától egyszeri alkalommal a Corvin mozi 460 fős Korda termében is levetítik a Fanboyst, méghozzá egy jótékonysági program keretében. 

A Corner Filmmel és a Media Salesszel közösen szervezendő esemény tulajdonképpen egy árverés, amelyet a két cég havi rendszereséggel rendez, s melynek során filmeket (ezúttal a Perfect Blue és a Wonderful Days című animéket) és egyedi emléklapokat árvereznek el, a bevételt pedig jótékony célokra fordítják. Az árverés "bekiabálásos" alapon működik, nem kötelező aktívan részt venni benne. A vetítés a nagyközönség számára nyilvános, legalábbis amíg még kapható a korlátozott számú, körülbelül 200 darab eladásra kínált jegy. A rendezvényre ráadásul a szervezőknek ismét sikerült megnyerniük "Darth Vadert", akit rohamosztagosok és más Star Wars-kultuszfigurák kísérnek el. Fényképezni szabad!