Fehér György-díj 2010

Film

Hatodik alkalommal ült össze a Fehér-díj kuratóriuma, hogy az idén is kitüntessen egy, a Fehér György alkotói munkásságához méltó művészt. Ebben az évben a 45 év alatti operatőrök munkásságát tekintették át, és ez alapján állítottak fel egy listát, melyből a kuratórium végül 3 operatőrt nevezett meg. 

A zsűri Kende Jánost kérte fel, hogy nevezzen meg hat alkotót. Ez alapján vizsgálták meg Erdély Mátyás, Fillenz Ádám, Herbai Máté, Pohárnok Gergely, Nagy András és Pados Gyula legfontosabb filmjeit. Ők hatan az elmúlt nyolc év jelentős filmalkotásait fényképezték. Közülük hárman: Nagy András (Off Hollywood, Fehér tenyér, Johanna), Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők) és Pohárnok Gergely (Fekete kefe, Hukkle, Taxidermia) maradtak az utolsó szavazásra. A győztes nevét azonban csak a nyilvános díjkiosztón hirdeti ki a zsűri, melynek tagjai Kende János, Radó Gyula, Lénárt István, Szinetár Miklós, Szolnoki András, Gerő Péter, Port Ferenc és Balog Gábor. 

A díjat minden évben egy, a Fehér György születésnapjához (február 12.) közel eső estén adják át. A díj Fazakas Tibor festőművész erre az alkalomra készített festménye, melynek létrehozását a kuratórium kötelmei irányítják. A festménynek meg kell idéznie Fehér György személyiségét, szellemiségét, de maga Fehér György (arca, alakja) nem jelenhet meg a képen. 

A díjat azért alapították Fehér György barátai, hogy a Fiatal Művészek Stúdiójához hasonlóan ? melynek Fehér György egyik alapítója és működtetője volt ? legyen egy olyan esemény, mely a fiatal, értéket teremtő művészekre irányítja a figyelmet. Nem Fehér György epigonját keresik, hanem olyan individualista alkotókat, aki kifejezésben a közérthetőségre és a tökéletességre egyszerre törekszenek, ugyanakkor növekedő életművük egy olyan művészi egyéniséget sejtet, aki autonóm módon látja és láttatja a világot. A zsűritagok soha sem egyetlen mű alapján jelölnek, hanem a felterjesztett filmesek több alkotása és a bennük fellelhető értékazonosság határozza meg a sorrendet. Díjra érdemes továbbá az a személy is, aki ilyen alkotások, értékek megteremtését folyamatosan elősegíti. 

A korábbi években a következő művészek nyerték el a Fehér György-díjat: 2005-ben Kenyeres Bálint filmrendező, 2006-ban Német Gábor Péter dokumentarista, 2007-ben Pintér Béla rendező-színész-darabíró, 2008-ban Sipos Pál, kulturális műsorok főszerkesztője, 2009-ben pedig Szász János filmrendező. 


taxidermia_by_est_hu.jpg
 Taxidermia

Az ünnepélyes díjátadó és fogadás 2010. február 15-én, hétfőn 20 órától lesz a Toldi moziban. Az esemény nyilvános. Jegyek elővételben vagy a helyszínen válthatóak a mozi pénztárában. A díjátadás után Fehér György egyik ? korábban betiltott ? operatőri rövidfilmjét és a győztes egyik munkáját láthatják a nézők. Az előtte való napokon pedig a három jelölt operatőr egy-egy filmjét vetítik le délutánonként ugyanezen a helyszínen. Február 12-én, 15.30-kor a Nagy András fényképezte Johanna, február 13-án, 17 órakor a Taxidermia, Pohárnok Gergely alkotása, február 14-én, szintén 17-től A nyomozó (operatőr: Herbai Máté) tekinthető meg.