Fej fej mellett a két folytatásfilm

Film

 

A verseny annyira kiélezett volt, hogy az első eredmények szerint még éppen ugyanannyit, 42,5-42,5 millió dollárt hozott mindkét film az elmúlt hétvége alatt, de az adatok későbbi pontosítása során ? hasonlóan a Fel! című animációs film és a Másnaposok című komédia korábbi csatájához ? kiderült, hogy míg a Transformers: A bukottak bosszúja 42,4 milliót kaszált, addig a Jégkorszak 3. - A dínók hajnala "csak" 41,7 millió dollárt szedett össze péntektől vasárnapig az amerikai mozipénztárakban. 

Korábban box office-szakértők a Jégkorszak-folytatás győzelmét jósolták, csakhogy nem vették figyelembe, hogy a 3D-ben bemutatott film jegyárai az ilyen vetítésekre szakosodott mozikban olcsóbbak az animációs munkára leginkább kíváncsi gyermekek számára, így a Jégkorszak 3. bevétele végül egy hajszállal kevesebbnek bizonyult az óriásrobotokénál. A most debütált Jégkorszak-filmhez képest már korábban bemutatott Transformers 2. pedig az egész világon elért jegybevételi eredményeit tekintve már 594 millió dollárnál jár (amit 12 nap alatt sikerült teljesítenie), így idén eddig a Michael Bay-opus a legnagyobb film, hiszen ezzel az eddig vezető Angyalok és démonokat is leelőzte. 

Az animációs film alkotóinak sem kell azonban szomorkodniuk, hiszen munkájuk az Egyesült Államokon kívül az elmúlt hétvége abszolút győztese lett, 148 milllió dolláros összbevétellel (a korábbi hétvége nemzetközi eredményeinek nyertese, a Transformers 2. ezúttal "mindössze" 55 milliót termelt a világ mozijaiban). A Jégkorszak 3. ráadásul kétszeresen is rekordot döntött: fent említett 148 milliós eredménye a legjobb nyitó eredménynek számít, amit animációs mű valaha világ szinten produkált, ugyanakkor múlt szerdai 13,8 millió dolláros nyitása is rekord volt az Egyesült Államokban (a legjobb nyitónap egy animációs filmtől). 

Ami pedig a két film magyarországi eredményeit illeti, a hazánkban július 1-jén bemutatott Jégkorszak 3-ra a magyar mozikban körülbelül 115 ezer néző volt kíváncsi július 2. és 5. között, 146 millió forintot hagyva a kasszáknál, míg a Transformers: A bukottak bosszújára (melynek június 24-én volt a magyarországi premierje) ezen idő alatt csaknem 22 ezren váltottak jegyet, valamivel több mint 24 millió forintért. Nálunk az összesített eredmények alapján is az animációs film a győztes, hiszen összbevétele 180 millió forint fölött jár az akciófilm 150 milliójával szemben (az össznézőszám a Jégkorszak 3. esetében 142.760, a Transformers 2-nél pedig 141.584).